Mark egy szempillantás alatt rohant be szobájába, hangosan csapva be maga mögött annak ajtaját. Jackson szorosan ment utána, de nem jutott be a szűk helyiségbe; kint rekedt. Tétován nekidőlt a nyílászárónak, s ütni kezdte azt.

- Mark, kérlek, engedj be!

- Nem! – kiáltott ki a másik, elcsukló hangon. – Hagyj békén!

- Ne csináld ezt! Beszéljük meg – kérte a fiatalabb.

- Nincs mit megbeszélnünk!

- De van – erősködött a szőke férfi, testét teljesen az ajtónak préselve, reménykedve, hogy szavai így jobban eljutnak majd párjához. – Tudom, hogy megbántottalak…

- Ha tudod, akkor miért tetted?

- Nem akartam, egyszerűen csak… – próbálta kivágni magát a kínos helyzetből Jackson, de szerelme hajthatatlan volt e téren.

- Elég, hagyd abba! Nem érdekel a magyarázkodásod. Most menj el, kérlek!

 A kinnrekedő hatalmasat sóhajtott, fejét a kemény faanyagnak döntve, ahogy lassan lecsúszva, a padlóra helyezett egy kis csomagot.

- Sajnálom – suttogta elhaló hangon, azzal sarkon fordult s elment.

 Mark könnyei elcsúfították csinos arcát. Egész testében remegett, folyamatosan szipogott, s nem akarta abbahagyni az egerek itatását. Órákon keresztül csupán zokogott, el nem hagyva szobáját, amely biztonságot nyújtott megsérült bizalmának.

 Végül kimerészkedett. Lassan nyitotta ki az ajtót, mintha félt volna attól. Mire kitárta, a Jackson által odahelyezett csomag a lábának dőlt. Lehajolt érte, s hosszú ujjai közé vette azt; egy hófehér, plüss jegesmedve volt, mely egy szívet tartott mancsaiban, buksiján pedig egy mikulássapka díszelgett. Mark ajkai halovány mosolyra húzódtak, majd szorosan magához ölelte ajándékát.

 „Miért szeretem ennyire ezt az idiótát?”