Jimin halkan
szuszogott a kanapén, kimerültségtől elgyengült végtagjait szanaszét lóbálva,
olyan pozitúrában végezve, amely megszegte a gravitáció alaptörvényeit. Min
Yoongi ezen remekül szórakozott, ahogy közelebb hajolt párjához, hogy a
karjaiban pihenő kisfiú, megbökdöshesse a vörös fürtös pisze orrát.
- Apa, ébredj! – csicseregte a négyéves Jungkook,
gyönyörű nyuszimosollyal ajkain. – Aappaaa, kelj fel!
- Jungkook-ah, halkabban egy picit – szólt oda a másik
felnőtt férfi, szélesen vigyorogva. – Talán néhány puszitól, apu is élénkebb
lenne, nem gondolod? – tette fel költői kérdését, majd gyermekét Jimin
mellkasára helyezte, hogy az apró jövevény telecsókolhassa szegény alvó
orcáját. A szófán sziesztázónak hamar kinyílt a csipája, íriszei pedig
nevetésben törtek ki, ahogy elsőként édes kisfiát pillantotta meg.
- Apuuu! – kiáltott boldogan a gyermek, ahogy
szeretett szülője nyakába vetette magát, aki örömteli nevetések közepette
emelkedett fel. – Apu, apu képzeld, hogy appa Mikulásnak öltözött! – bökött
izgatottan Yoongi irányában, kinek tejfehér haján vörös, bojtos sapka virított,
arcát pedig műszakáll fedte be, viszont szemei ugyanúgy ragyogtak, ahogy előtte
mindig.
- Na de Jungkook-shi – dörmögött elváltozatott hangon
a legidősebb. – Én tényleg a Mikulás vagyok!
- Engem nem tudsz átverni – csóválta meg fejét a
kiskrapek, belekényelmesedve édesapja ölébe. – A Mikulás tök kövér, te pedig
appa, nagyon anorex vagy.
A mondat
hallatára Jiminből kitört a nevetés, amit levakarhatatlan vigyor követett maga
után. A karikák ugyan ott csücsültek az íriszei alatt, de fáradtsága eltörpült,
kirobbanó öröme mellett.
- Appa! – pislogott hatalmas szemekkel a jelmezbe bújt
szülőre. – Hol van a zoknim? Tudood, az
a zoknim.
- Az igazi Mikulás valószínűleg elrejtette a
szobádban; menj és keresd meg! – a mondatát már be sem fejezte a férfi, a pici
Jungkook már szedte is az apró talpacskáit, hogy meglelhesse az eldugott
ajándékot.
Jimin
feltápászkodott, s közelebb lépett szerelméhez.
- És az én zoknim, merre van? – bújt az idősebb meleg
ölelésébe. Yoongi csókot nyomott párja homlokára.
- Nyugalom drágám, ma este megkapod – suttogott
titokzatosan az alacsonyabb fülébe.
- Kook-shi mellett? Na persze.
- Ne izgulj, Hoseok egy fél óra múlva érte jön, és
magával viszi – mosolygott győzedelmesen a Mikulás kinézetű, miközben kissé
eltolta magától Jimint, hogy a szemeibe nézhessen.
- Jungkook nem velünk ünnepel? És ez őt nem zavarja?
- Megsértődnél, milyen könnyen cserélt le minket a
lópofira – kuncogott a férfi, ahogy lágy csókba vonta élettársát. Ajkai lassan
mozogtak, kényeztetően simogatva Jimin párnáit, amire már nagyon szüksége volt.
– A ma este végre csak a miénk lesz!
0 megjegyzés