Üzemeltető: Blogger.

Nem mese || Anime

by - 12:36

 Hát sziasztok!
 Nem, most túl lusta voltam bármilyen fanficivel, avagy kisebb irománnyal jönni, így inkább egy másik témába vetem bele magam. Ahogy az a címből kiderült, animézni fogunk, de nem akárhogy. Sokan nem ismerik még az animéket illetve mangákat, egyesek pedig kifejezetten gyerekesnek tartják őket. Na, Noel most jött, hogy mindezt nagyon szépen megcáfolja. 
 Szépen az alapokkal fogjuk kezdeni, és elsősorban tisztázunk néhány dolgot.


Az animék nem mesék!




 Gyerekek, Sheldon is megmondta; "ez nem rajzfilm, ez anime". Nem véletlenül van a két szó között hatalmas különbség, és nem véletlenül tépik le az anime rajongók a fél arcukat, amikor valaki az animéket rajzfilmként, azaz gyerekeknek készült meseként könyvelik el. Mert nem azok. Természetesen van külön gyerekeknek készült anime is (ilyen például a Pokemon vagy a Totoro), de azokat is lehet idősebb fejjel nézni, és ugyanúgy élvezni. Tökéletes példának ilyenkor a népszerű, szintén animált sorozatokat tudom felhozni, mint a Family Guy, az Archer, a South Park, illetve a Cleveland Show,Bob burgerfalodája, a Brickleberry és még sorolhatnám. Ezek közül mindegyik megérdemli a 16+ vagy a 18+ jelölést, és nem véletlenül csak este adják őket. (Főleg a Brickleberry-t, az nagyon beteg). Ezek is animálva vannak, mégsem tituláljuk őket meséknek, mert nem gyerekeknek készültek, ahogy az animék sem. 
 Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az animék egy szinten vannak az fentebb említett sorozatokkal, mert korántsem erről van szó. A kettő teljesen eltérő; az animékben nem vélem felfedezni ezt az alpári humort, ott nincs ennyi káromkodás, ott még a durvább poénok is finomabbak. Ezt tapasztalni kell, elmagyarázni nem lehet. Ráadásul az animék nagy részének van mélyebb, komolyabb jelentése/tartalma, míg a Family Guy például leginkább paródia.
 Egyszerűbb lesz amúgy, ha felsorolom az animéken belüli műfajokat, illetve alapfogalmakat, mert akkor rögtön megértitek mire gondoltam.



1. Anime fogalma


Az anime a japán animációs sorozatot takarja, amely nem feltétlenül gyermekeknek készült. Az anime grafikája korszakonként változik, minden mangakának más-más stílusa van, így mindenkinek könnyű megtalálni a neki tetszetős rajzolású animét/mangát.

Klasszikus jellemzése az anime-evolúciónak, persze ennél sokkal összetettebb dologról van szó




2. Manga fogalma


 A manga a japán képregényt jelenti - ezekből a könyvekből szoktak általában az animék készülni. Érdekesség és fontos tény (főleg ha mangát akarsz olvasni), hogy a szokásos könyvekkel ellentétben ezt nem balról jobbra, hanem jobbról balra kell olvasni. (A sok manga olvasás után sokszor fordult velem elő, hogy egy könyvet reflexből hátul nyitottam ki :) )

Hayao Miyazaki ismert filmje, a Totoro manga változata



3. Mangaka fogalma


 A mangaka az a személy, aki a mangákat rajzolja és/vagy írja. Van olyan mangaka, aki maga írja és alkotja meg a történetét, van aki csak ír, és más rajzol, ez abszolút emberfüggő.






4. Mit jelent az, ha valaki otaku?


 Úgy dobálózom itt a "fogalom" szóval, mintha egy szigorú fizika tanár lennék. Szóval, mi is az az otaku? Úgy tudnám definiálni, mint anime/manga "mániás" személyt, aki sorra nézi az animéket, gyűjti és rendszeresen olvassa a mangákat, rajzol, figurákat, kiegészítőket ill. egyéb más animés cuccokat vásárol, olykor akár még cosplayel is. Egyszerűbb és jobban érthető szó rá a fangirl/fanboy.

Elvetemült és olykor irigylésre méltó otaku szobák vannak a világon



5. Mi az a cosplay?


 Cosplayelni nem csak az otakuk szoktak, hanem akárki más, akinek kedve szottyan hozzá. A cosplaynek az a lényege, hogy beöltözöl egy általad választott karakternek, legyen az a Star Wars-ból, a kedvenc filmedből, akár videójátékból, rajzfilmből vagy animéből, sőt, még hírességet is cosplayelhetsz. Ennek ellentettje a crosplay (remélem jól írtam), amikor kifejezetten az ellenkező neműnek karakternek/személynek öltözöl be.


A 2016-os Animekarácsonyon készült kigurumis cosplay fotózásunk egyik végeredménye ^^



Térjünk rá a műfajokra!


 Az animéken belül rengeteg műfaj van, olyan sok, hogy valószínűleg a legtöbbet nem is tudom majd felsorolni nektek, de azért megpróbálkozom vele.

1. Hentai


 Aki tudja mi ez, biztos hülyén nézhet rám, hogy miért pont ezzel kezdem, és igazából én sem tudom. Talán ez az a műfaj, amit mindenki (aki elért már egy bizonyos kort) ismer, nem feltétlenül azért, mert látott/olvasott olyat. A hentai maga a pornográf manga. Érdekesség: régebben a férfi nemiszerveket aránytalanul nagyra rajzolták, nem tudom, hogy ez a szokás megmaradt-e napjainkban is, ami azt illeti, ritkán (szinte soha) élek hentai-jal. 

Szerintem mindenki maga keressen rá a hentai-ra, nem szeretném pornográf képekkel elárasztani az oldalamat
(Mondom ezt úgy, hogy melegpornót írok...)



2. Incest


 Aki tud angolul, az érti miről fogok most beszélni. Aki nem, annak elárulnám, hogy az incest annyit tesz, mint vérfertőzés. Igen, vannak testvérszerelemről szóló animék, nem is egy, és nem is akármilyenek. Az egészen ártatlanoktól kezdve, a meglehetősen kínoson keresztül a gyomorforgató kategóriáig is. Beismerem, láttam testvérszerelmes animét, fiú-lány kapcsolatosat ráadásul és hát... Biztos ezeknek is megvan a maguk bája, és én magam is írtam testvérszerelemről - bár az férfiak között zajlott -, mégis, ez a műfaj tőlem távol áll. Pláne úgy, hogy két idősebb bátyám van, az animének meg a "Szerelmes vagyok a húgomba" címet adták. Szóval ja... kissé megrázó élmény volt, de hohó, hol van még ennek a bejegyzésnek a vége...
 Természetesen vannak olyan animék, amikben ez a kapcsolat sokkal finomabban és szebben van ábrázolva (olykor még kifejezetten édes is), akár egyneműek között is, de a totál tényszerű állítás (ha értitek) nekem nem jött be. 
 Vannak amúgy rohadt jó fiú x fiú incest-ek (Lásd: Super Lovers), amikért személy szerint totál odavagyok, de az nem a fentebb említett "Szerelmes vagyok a húgomba" kategória. (Majd lentebb lesz róla szó)



3. Shota


 Magam sem tudom amúgy, miért a legbetegebb műfajokkal kezdem, talán nagyon durván meg akarlak győzni benneteket arról, hogy az animék igen nagy százaléka NEM gyerekeknek készült, vagy egyszerűen szarul vagyok összerakva. A shota röviden: 13 éven aluli gyerekeket szerepeltető pornó/hentai/yaoi. Ha ezek után valaki azt meri mondani, az animék mesék és gyerekeknek készültek, menten megnyalom a könyökömet. És mielőtt valaki mégis elhinné, hogy tényleg gyermeki lélek vagyok, el kell mondanom, hogy láttam már shotát. Nem mondom, hogy élveztem, és azt sem állítom, hogy nem égett ki a retinám és halt meg a bennem élő, minimális ártatlanság, de túléltem. Maga a gyerekpornó tök bizarr, hát még a rajzolt gyerekpornó... Nálam ez az abszolút that's no-no kategória, de kinek mi, valakinek bejön. Az otakuk között ismert, már-már legendás shota a háromrészes Boku No Pico, ami... nekem megölte a lelkemet. Srácok, azt csak nagyon-nagyon erős idegzettel, és beteg fantáziával ajánlom másoknak. Az első részt megnéztem, többet nem bírtam. 
 Persze, mint mindenhol, itt is vannak kivételek, és vannak ártatlan, rendkívül aranyos, gyerekek közötti szerelemről szóló történetek. (De a pornóból valamiért több van)




4. Shotacon


 Annyira érzem, hogy ezekről a beteg témákról fogok hosszasan írni, hogy húha... a shotacon lényegében annyi, hogy egy felnőttnek szexuális vonzalma van egy 13 év alatti gyermek iránt. (De szépen fogalmaztam, hell yeah). A Boku No Pico első része kifejezetten erről szól, és kifejezetten erotikus a tartalma, és még enyhe cenzúrával is sokkoló. VISZONT, itt jön egy eléggé erős pozitív példa ^^ (végre). A Super Lovers c. anime - amit fentebb is említettem -, egy shotacon-incest anime, de a lehető legédesebben ábrázolva. A felnőtt srác totál odavan az öccséért - aki nem is a vér szerinti testvére, csak örökbe fogadták -, és baromi szeretnivaló a kapcsolatuk. Leginkább csak csók van köztük, de az is a szájra pusziig terjed, és a testiség része akkor jön el, amikor a kisebb fiú már van legalább 14-15, de lehet már 16 is. Szóval a Super Lovers egy enyhe shotacon-incest-yaoi, de halál aranyos ^^
 A lolicon ennek a női változata (azaz 13 év alatti lányokhoz való vonzódás)






5. Shounen-ai/Shoujo-ai


 A "shounen" japánul fiút jelent, az "ai" pedig szerelmet. Összerakva: fiúszerelem, ami összefoglalja magát a műfajt. Fluff-ként is nevezhetném, de helyenként azért vannak benne perverzkedések, szóval nem mondom annak.
 Klasszikus shounen ai-ok: No.6, Junjou Romantica, Sekai Ichi Hatsukoi, Super Lovers, Love Stage stb.
 A shoujo-ai pedig a shounen-ai-nak a női megfelelője. Egyik kedvenc shoujo-ai animém a Sakura Trick című.
 Érdekesség: A shounen-ai/shoujo-ai és a yaoi/yuri is, elsősorban nőknek készültek, így nem csoda, hogy sokszor nem az erotikán, hanem az érzelmeken van a hangsúly

Fangif/fanart a No.6 c. animéből

6. Yaoi/Yuri 


 Gondolom ezekkel a fogalmakkal tisztában vagytok, de azért elárulom; igen, mindezek Japánból származnak és az erős fanservice miatt terjedtek át nyugatra is. Nálunk meg Amerikában először a slash volt a megfelelő kifejezés (bár azok inkább passzoltak a shounen/shoujo-ai-hoz). Szóval a yaoi kifejezetten a melegpornót jelenti, a yuri pedig ennek a női változata. 
 Beismerem, kifejezetten erotikus tartalmú meleg illetve leszbikus animét még nem láttam, de a myreadingmanga nevű oldalon rengeteg fanmanga íródik - leginkább yaoi műfajban -, amikbe érdemes beleolvasni. De figyelmeztetlek titeket; erotika a javából. 

Igen, egy ilyet még be merek rakni :D



7. Shounen/Shoujo


Gyerekek, itt most no erotika, sajnálom. Két műfajt ismét egy pontba szedek, pedig annyira nem hasonlítanak, mint hinnétek. A shounen (jaj, de szexista vagyok, mindig a pasikkal kezdem), ugye fiút jelent, ebből kifolyólag ez egy fiús műfaj (meglepően). Akcióban dús mangákra/animékre kell gondolni elsősorban, amik viccesek és általában egy fiú/férfivá cseperedő férfi van a középpontban.
 Tökéletes példák: Naruto, Bleach, One Piece.

One Piece


 Ennek - nem mondom, hogy ellentettje, mert nem az - női megfelelője a shoujo, ami lányt jelent, így automatikusan lányos témára kell gondolni. Általában romantikus, leginkább iskolás témájú animék szokta ezek lenni, kedves történettel és remek humorral megfűszerezve, olykor komoly üzenettel. 
 Klasszikus shoujo animék: Ao Haru Ride, Vampire Knight, Lovely Complex, Orange, és Japánban a jogosan legnépszerűbb shoujo anime/manga, a Nana.

Ao Haru Ride gif (bár nem ez a kedvenc shoujo animém)


8. Ecchi


 Az ecchi szó konkrét jelentése "illetlen", "buja" (igeként használva közösülést is jelent). Anime/manga fogalomkörben olyan művek jelzője, melyek enyhe, általában humoros körítésű szexuális helyzeteket, utalásokat tartalmaznak. Illetve, az ecchi még perverzet is jelent, szóval a kissé furcsa humorú animékre/mangákra mondhatjuk, hogy ecchi-k, amik persze a legjobbak. Elvégre a szexen, meg a szexualitás miatt kialakult komikus helyzeteken a legjobb röhögni, ami ha a valóéletben történik meg, azonnal a föld alá bújunk, és paradicsomba pirul még az alsónk is.
 Ecchi animék: High School DxD, Shokugeki no Soma, talán még a Blood Lad is,
 Megjegyzés: Ecchi animékben szokás a lányoknál rendesen hangsúlyozni a nőiességet (azaz a melleket), ugyanis ebből ezer animeklisét ki lehet hozni.

High School DxD




 Rengeteg műfaj van még, természetesen, de talán ezek a leggyakoribbak és legismertebbek az otakuk között. (Persze ott vannak még a klasszikus krimik, fantasyk, horrorok, sport animék, slice of life-ok, plusz az olyan elborult faszságok, amikre nincs is megfelelő kifejezés). Remélem semmit sem hagytam ki, ha mégis, akkor bővítem a listát. 
 Először is hatalmas respect, ha végigolvastál mindent, amit ide leírtam az animékről. Ha még érdekelne titeket ilyen animés téma, akkor én nagyon szívesen írnék animekritikákat, ajánlókat, esetleg olyan bejegyzéseket, miszerint miért jó animét nézni, illetve mit ajánlanék kezdőknek. ^^ Természetesen a fanfiction írás sem szorul háttérbe, de ilyesmikkel is nagyon szívesen foglalkoznék, pláne, ha érdekel titeket. 
 Folyt. köv. nemsokára ;)




You May Also Like

4 megjegyzés

  1. Hjaaj, de mennyire feltudja khm.. Az ember agyát -főleg ha otaku-, ha mesének állítják be az animét. Engem ezért mindig "kisbabának" hittek, amiért "meséket" nézek.. Khm!
    Őszintén szólva, mikor beleestem az anime világába, mindenki -aki otaku, és az ismerősöm- azt mondta: 'Dia, te soha nem fogsz szabadulni az animéktől, egy megszállott leszel!'
    Nos, ez nem így történt. Nem érzem magam otakunak, mert nem lennék képes minden animét megnézni, csak ami tényleg érdekelt, viszont az is kevés volt (pl:. Kuroko No Basuke, Free, Love Stage, és most amire nagyon rávagyok állva a Yuri On Ice, ami khm, nagyonjó!!! XD)
    Természetesen van mikor vissza-vissza nézek egy animét, az viszont nagyon rirka. Azonban én is sértőnek találom a 'mese' jelzőt.
    Hm, akkor én egy beteg perverz állat vagyok, mert a Bocu No Pico mind a három részét láttam, vagy négyszer xDDD Semmi baj 😂
    Műfajból természetesen Shounen Ai-s vagyok, mert azok mindig olyan ahhw *-*
    LányxLányból pedif yurit láttam, ami.. Hm.. Golyókat dugdostak fel egymásnak, jó!!! Nem folytatom xD

    Tehát összeségében én nem vagyok benne az Anime mély bugyraiba, viszont szeretem őket, és japánt is *-*

    Erről jut eszembe. Még az nagyon idegesít mikor a Koreaiakat és a Japánokat sárgának hívják, vagy ferdeszeműnek. Meg mikor azt állítják "Mindegyik egyforma" Fuuuu az borzasztóan felviszi az agyvizem, és lábbal körömmel bevédem őket xd
    Na, ennyit lett volna ez fárasztó kommmentem😂
    ~Dia💙

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, engem rendszeresen felidegesítenek ezzel a mese dologgal... Inkább nem is állok le vitatkozni ilyen emberekkel.
      Nem mindenkivel történik meg, hogy elkezd animézni, aztán otaku lesz. Én otakunak vallom magam, de nagyon gyakran tartok hatalmas szüneteket egy-egy anime között, olykor meg egymás után nézek végig legalább ötöt. Otakunak lenni nem azt jelenti, hogy minden animét megnéz az ember, hanem, hogy rendszeresen és élvezettel animézik.
      Én sosem nézek vissza animét. Lehet, majd később vissza fogok, de eddig még nem néztem vissza, magam sem tudom, miért.
      Nem mondom, hogy beteg perverz állat vagy, vannak barátaim, akiknek ez bejött, csak nekem nem XD (pedig nem vagyok prűd)
      Én inkább Shoujo vagy Shounen párti vagyok :3
      Ha akarnék, tuti én is találnék ilyen kaliberű yurit, de őszintén, megvagyok nélküle.

      Az anime jó. És Japán is jó.

      Jaj, ez engem is idegesíteni szokott, rendkívül sértőnek és rasszistának tartom.
      Amúgy köszönöm, hogy írtál ^^
      Noel

      Törlés
  2. Most elmebeteg öngyilkosjelöltnek fogsz hinni, de megnéztem a Boku no Pico mindhárom részét, és nehéz bevallanom, de valamilyen szinten tetszett :'D
    Olvasnék még ilyen témában tőled, igaz ez a cikk sok újat nem mondott most, mert animés vagyok, és szerintem az alapokat minden animésnek illik ismerni ^^
    És ha van kedved belépni egy klubba, amit azok számára készítenénk, akik utálják, ha lemesézik az animét, akkor keress meg :'D ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszlek annak, az egyik legjobb barátnőm is imádja, én meg őt imádom :D Gondoltam amúgy rá, hogy újra kellene néznem, mert így elsőre sokkoló volt, de valahogy mindig elvetem ezt az ötletet XD Na de majd egyszer... talán. :D
      Fogok majd még mindenképpen ilyen témában írni, most a szünetben biztosan. Az alapokat le kell fektetni, főleg a kezdőknél, ezért is írtam ezt a bejegyzést ^^
      Rendben, majd felkereslek ebben az esetben :D Köszönöm, hogy írtál ^^
      Noel

      Törlés