Noel's Galaxy

 Lassan tettem egyik lábamat a másik után, miközben gondolataim elterelték a figyelmemet fenekemben tomboló, hasogató fájdalmamról, amit Park Chanyeol okozott, alig tíz perccel a néma bandukolásom előtt. Szívem szerint ott, a buszmegálló előtt száz méterrel megpofoztam volna magam a férfimosdóban történtek miatt. Hogy az anyám faszába jutottam el odáig, hogy lefeküdtem vele? Oké, addig megvan, hogy leordítottam a fejét, és faképnél akartam hagyni, igazi amerikai tinifilm stílusban, de aztán az a köcsög megfogta a vállamat, és konkrétan lesmárolt. Elismerem, megtehettem volna, hogy ellököm magamtól és elküldöm a picsába, de nem tettem; és miért? Mert baromira kívántam a bunkó pofáját, és tökéletesen kidolgozott testét. Baszd meg Byun Baekhyun, hogy a mazochista vágyaid nem bírod kontrolálni, te idióta barom! Le kellene nyugodnom és sorra venni a lehetőségeimet; vagy görcsölök ezen, mint valami béna kislány, vagy ívben leszarom a dolgot, és egy kellemes alkalomként gondolok vissza rá, lehetőleg úgy, hogy soha nem emlegetem fel. Mondjuk kinek beszélnék róla? Lefeküdni Park Chanyeollal nem akkora dicsőség a szememben, hogy mindenkinek elmeséljem, bár azt meg kell hagyni, hogy a srác érti a dolgát, annak ellenére is, hogy estére tuti nem fogom érezni a seggem. De esküszöm megérte baszki… Oké, valaki lőjön le!

 Élveztem az aktust Chanyeollal? Igen. Megismételném vele még egyszer? Talán, de erre azért nem vennék mérget. Akarom, hogy kettőnk közt kialakuljon valami kapcsolatnak titulált szarság? A legkisebb mértékben sem; tehát a megoldás, hogy ezt a délutánt, csupán egy nagyon élvezetes, alkalmi szexnek keresztelem el, semmi többnek. Remélem a Yoda fülű is valahogy így vélekedik erről, mert ha nem, lesznek itt még gondok.

 Eldöntve mindezt, felemeltem eddig földre szegezett tekintetemet, s körülbelül tíz méterrel a buszmegállóm előtt valami olyasmi került a szemeim elé, aminek láttán köpni-nyelni nem tudtam. Egy magas, szőke hajú fiú, aki történetesen, Oh Sehun névre hallgatott, éppen hevesen falta egy kicsit alacsonyabb, kissé göndör tincsű, Kim Jongdae nevezetű srác ajkait, aki úgy kapaszkodott a magasabb szöszi fürjeibe, mintha az élete múlt volna rajta.

- Ez meg…? – makogtam magam elé, mire a két érintett személy, hót lazán elváltak egymástól, s engem kezdtek kémlelni, mintha csak egy olyan természetes megállapítást tettem volna, hogy a Nap süt. Mert az tényleg normális volt, de az ő kettejük csókja, nagyon nem esett bele ebbe a kategóriába.

- Halihó hyung – mosolyodott el Sehun, egy a szokottnál is ártatlanabb módon, mihelyst megpillantott engem, ami kissé meglepett, de nem tántorított el. – Hogyhogy ilyen sokáig maradtál, azt hittem elérted az előző buszt.

- Akadt egy kis dolgom – vontam meg vállam, folyamatosan rosszallóan Jongdae-re nézve, aki kerülte szúrós pillantásaimat. – Nem mellesleg, ti mióta vagytok ilyen közeli viszonyban?

- Mit értesz „közeli viszony” alatt? – Komolyan ez a Sehun gyerek képes volt felbaszni az agyvizemet, pedig alig fél perccel ezelőtt nyugtattam le.

- Én azért elég jó kapcsolatnak nevezem azt, ahol egymás szájában matatnak nyíltan az utcán.

 Jongdae grimaszba vágta arcát, mire legszívesebben pofán csaptam volna, hiszen neki aztán semmi joga nem volt panaszkodni, hiszen kurvára megcsalta JoonMyun hyungot, amit ha valaki, akkor én, kurvára nem néztem jó szemmel.

- És JoonMyun tudja, hogy miket művelsz? – fordultam a fiú felé, aki hanyagul megvonta vállát.

- Már nem kell informálnom őt, magamról – válaszolt kicsit halkabban barátom, amely után kénytelen voltam ledöbbeni. A kissé semleges arcmimika, a közömbös tekintet, az enyhén bánatos hangnem, mind valami olyasmire engedett következtetni…

- Ti szakítottatok? – Kérdésem üresen csengett vissza a buszmegálló csendjében, mire a fiú óvatosan bólintott, mintha az élete múlt volna ezen a válaszon. – De mégis mikor?

- Körülbelül fél órája – sóhajtott hangosan, de szavaira csupán értetlen pillantásaimat kapta vissza.

- Fél órája?! Az hogy a rákba lehetséges?

- Kijöttem az iskolából és JoonMyun már itt várt rám; elkezdtünk beszélgetni, majd szépen lassan közölte, hogy szakítani akar velem, mondván, hogy nem találkozunk gyakran és beleszeretett valaki másba – összegezte gyorsan a történetet a fiú, majd óvatosan Sehun felé sandított. – Elsétáltam a buszmegállóig, ahol összefutottam Sehunnal, és csak úgy dumálni kezdtünk. Megemlítettem neki, hogy újra egyedül vagyok, erre…

- Megcsókolt – fejeztem be helyette a történetet, mert innen már viszonylag jól ismertem. A fiatalabb a hallottakon halkan felnevetett, majd közelebb lépett barátomhoz, s óvatosan átkarolta őt. – Akkor ti most együtt vagytok?

- Valahogy úgy – vont vállat Jongdae, halványan felmosolyogva a fiatalabbra. – Már amúgy is változásra volt szükségem.

- Ti aztán nem aprózzátok el a dolgokat – biccentettem oldalra a fejemet, miközben a turbékoló galamb párra pillantottam: Jongdae úgy simult a fiatalabb vékony karjaiba, mintha eleve oda született volna. Annyira már nem érdekelt a dolog, hiszen egyikőjük szerelmi élete sem tartozott rám, az meg, hogy mit művelnek egymással, pláne nem. Melléjük bicegtem, próbálva figyelmen kívül hagyni a hasogató fenekemet, ami valamennyire sikerült is, de sajnálatos mód, csak nekem. Sehun és Jongdae összeráncolt homlokkal fordultak utánam, úgy mérve végig testemet, mintha bombát rejtettek volna el benne, ami bármelyik percben felrobbanhat.

- Baek, miért jársz ilyen furán? – lépett mellém az alacsonyabb, értetlen, egyben pokolian kíváncsi szemekkel vizslatva engem.

- Volt egy kis balesetem…

- És ezt „Nyitott esernyő a farpofák között”-nek nevezik? – kezdett bele Sehun is, amire nekem aznap már végképp nem volt energiám, így megfontolatlanul válaszoltam mindkettejüknek.

- Ha tudni akarjátok, alig tizenöt perccel ezelőtt dugtam egyet, szóval annak még tartanak az utómunkálatai – forgattam szemeimet, nem gondolva a férfimosdóban történtekre, amik sajnos nagyon jó érzésekkel töltöttek el.

- Te sem aprózod el ezt a szüzesség elvesztős dolgot – jegyezte meg Jongdae, mire az újdonsült barátja, rám kapta tekintetét.

- Tizenhét évesen még szűz vagy? – Kérdésére lesajnálóan néztem a fiúra, aki vállat vonva védekezésképpen maga elé emelte kezeit. – Nem tudtam, hogy ez tabu téma.

- Hát már nem az – válaszolt helyettem az alacsonyabb, majd felém, fordította kíváncsi tekintetét. – Kivel történt mindez? Valakivel a testvérgimiből?

- Ühüm – hümmögtem válaszképp, mire mind a ketten erősen kezdtek gondolkodni, vajon melyik szerencsés vagy éppen szerencsétlen gettógyerek rakott seggbe.

- Hogy hívják?

- Nem mindegy, Jongdae? Te úgysem ismered.

- De én igen – emelte fel óvatosan kezét a fiatalabb, ami miatt kénytelen voltam válaszolni nekik, nem mellesleg hatalmas sóhajok közepette. Csak tudnám, miért nem tudok bunkó lenni, mint minden normális ember… – Szóval ki az?

- Park Chanyeol…

 A döbbenet akasztotta meg a két fiú eddigi egyenletes légzését, amelyet az ezután ránk telepedett kínos csend tett még elviselhetetlenebbé, főleg az én számomra. Sehun bal szeme tikkelni kezdett, ajkai nyitva voltak, de szó nem szökött ki rajtuk, miközben valami gesztikulálás félét próbált összehozni kissé megemelt, görcsösen rángatózó kezeivel. Mellette Jongdae meresztettem rám olyan szemeket, mintha teljesen megőrültem volna, hiszen valószínűleg a fejében én nem csak dugtam egyet, hanem a lelkemet is eladtam az ördögnek, egy kis szexuális élvezetért cserébe. Barátom tekintete rendkívül kifejező, pláne az ilyen váratlan helyzetekben.

- Park Chanyeol? – meredt arcomba – most már – volt osztálytársam, ignorálva továbbra is dadogó barátját, miközben hangszínével próbálta kifejezni nemtetszését a dolog iránt. – Komolyan Park Chanyeollal dugattad meg magad?!

- Hangosabban nem megy? Kínában még nem hallották – forgattam szemeimet, ahogy megrántottam a vállamon pihenő iskolatáska pántját.

- Az Istenit Baekhyun! – csapott szinte arcon az idegességtől. – Hogy lehetsz ennyire idióta?

- Most mi rosszat csináltam? – tártam szét karomat hitetlenül. – Tudtommal nem tettem semmilyen apácai fogadalmat, vagy buddhista esküt, ami arra kötelezne, hogy tartsam féken a libidómat.

- Engem aztán nem érdekel a libidód, de abban azért reménykedtem, hogy nem egy ekkora köcsögnek adod oda a szüzességedet!

- Miért kell ennyire túl spilázni ezt az "első alaklom" dolgot? Ez olyan, mintha ez a bizonyos szüzesség egy olyan szent és sérthetetlen valami lenne, aminek méltó halált kell találni. Az ilyen felesleges faszságok helyett, mint hogy azon izgulsz, kivel veszted el a szüzességedet, inkább egy diák törődhetne azzal, hogy kiélvezi azt a bizonyos alkalmat…

- Nem vagyok kíváncsi a szentbeszédedre, hallottam már milliószor – intett le gyorsan a fiú, miközben orrnyergét dörzsölve készült egy nagyon hosszú monologizálásra. – Felőlem aztán azzal dugsz, akivel akarsz, de azért ennél többet vártam tőled.

- Miért?

- Baek – lépett hozzám közelebb, kezét vállamra helyezve. – Ez a srác utálja a hozzánk hasonlókat, az utóbbi két napban pokollá tette az életedet; provokált, megütött, leköpött és bezárt egy terembe, azzal fenyegetve, hogy ha nem jutsz ki onnan, akkor kirúgat egy tanárt. Megértem, ha tombolnak benned olyan női hormonok, amik a seggfejekhez vonzanak, de azért léteznek még határok is…

- Te mi az anyám kínjáról beszélsz? – meredtem a fiúra fáradtan, egyáltalán nem akarva felfogni annak szavait, amik azért szépen lassan kezdtek pofon vágni.

- Jelenleg arról, hogy őrült vagy – válaszolt készségesen, majd hatalmasat sóhajtva folytatta. – Olyanról eddig hallottam már, hogy a bunkó emberek vonzóak, de konkrét mazochizmust még nem tapasztaltam errefele, így megdöbbentett a tény, hogy te az vagy.

- Most azon vagy kiakadva, hogy Chanyeollal feküdtem le?

- Ha eddig még nem tűnt volna fel. Baek, az a gyerek leköpött téged, ami nem csak az utálat elsőszámú jele, hanem a teljes lenézést és gyűlöletet is magába foglalja. Ezek után, te meg szétteszed neki a lábad, mint egy rimánkodó szűz kurva?

- Először is, ne aggass rám ilyen jelzőket, mert úgy csaplak ketté, hogy csak nyekkensz – mutattam a fiúra gyilkos tekintetet erőltetve magamra. – Másodszor, nincs jogod beleszólni abba kivel, dugok és kivel nem, oké? Tény, hogy Chanyeol nem viselkedett velem kedvesen az elmúlt napokban, és néhány órával ezelőtt még képes lettem volna megfojtani egy kanál vízben, de milliónyi könyv és film szól a gyűlölet melletti szexuális vágyról.

- Mire akarsz kilyukadni? – szólt közbe, az időközben magához tért Sehun, szokatlan kíváncsisággal hangjában.

- Csupán arra, hogy nem kell kedvelnem, hogy vonzónak tarthassam. Igen, egy világi faszfej, akivel átlag esetben egy szót nem beszélnék, de lássuk be; baromi jól néz ki, s beismerem, hogy olyan helyzetbe kerültem vele, amikor megkívántam: ezért pedig nem fogok bocsánatot kérni.

- Ezzel csak azt éred el, hogy az a barom azt fogja hinni, bármikor csicskáztathat, és zsarolhat a történtekkel – fordult felém Sehun komolyan csillogó szemekkel, melyekből az aggodalom egy apró részét is fel véltem fedezni.

- Meglehet, de őszintén nem érdekel. Én nem szégyellem azt, amit műveltünk, hiszen nem mellesleg ő kezdeményezett én meg hagytam neki. Ráadásul – emeltem a két fiúra eddig össze-visszanézelődő tekintetemet -, amikor elváltunk egymástól, nem úgy festett, mint aki ezt később a szememre fogja vetni.

- Baekhyun! – nyögött fájdalmasan a legfiatalabb, mintha fizikai szenvedést okozna neki, állítólagos naivitásom.

- Ugyan már Sehun, te nem voltál ott, nem láttad hogy nézett!

- Megmondom én, hogy nézett! Úgy, mint aki elrejti a gondolatait, hogy később ezzel szopathasson! Nem érted Baek? Én ismerem őt több mint két éve, pontosan tudom, hogy milyen.

- Ezzel tisztában is vagyok, és átlag esetben hinnék is neked, de most egyáltalán nem tudok – válaszoltam makacsul a magasabbhoz beszélve, aki lemondóan legyintett egyet, utalva szerencsétlenségem felsőfokára.

- Gondold úgy, ahogy akarod. De ha igazam lesz, nem akarok grimaszoló pofákat látni! – adta meg a végszót a fiú, amit én készségesen el is fogadtam.

 Viszont, mindenki legnagyobb megdöbbenésére, Sehunnak nem lett igaza; aznap, amikor hazaértem, megkaptam a szüleimtől a furcsa járásomra a megjegyzéseket, amik értelmezése után, eldöntöttem magamban, hogy ezek után, az összes beszólást le fogom szarni. Nekem már nem volt energiám elviselni a családomat, és még mellé Chanyeolt is; ami köztünk történt, eléggé jó volt, de a rémes személyisége miatt, valószínűleg vonakodva ismételném meg. De megtenném, hiszen Park Chanyeol mégiscsak remekül festett, és a teste teljes ádámkosztümben még kívánatosabban nézett ki, mint ahogy azt hittem volna. Yeol dögös volt, és csupán eme tulajdonsága miatt feküdtem le vele, semmi más miatt. És ezt kész voltam akár az arcába is megmondani, mostantól leszarva a következményeket, hiszen nekem úgymond nem is nagyon voltak olyanjaim.

 De legnagyobb meglepetésemre másnap, amikor iskolába mentem, minden inzultus elkerült. A Yoda fülű nem hogy nem emlegette fel az előző délutáni mosdós incidenst, de még hozzám sem szólt egész álló nap, ami eléggé furcsának hatott. Előtte mindig belém kötött, kigáncsolt, szívatott, meg nagyon illedelmesen, sokszor szép jelzőkkel illetett: viszont aznap ilyesmi nem történt. És nem csak nálam maradt nyugton, hanem mindenkinél; csendben volt, nem üvöltözött, nem röhögött, nem randarílozott, csak úgy, mint minden normális diák, élte az életét, halk üzemmódba kapcsolva. Örömtáncot tudtam volna járni, amikor a „lemerült” Park Chanyeolt megpillantottam, és én kis hülye, azt hittem, hogy ezután majd minden sétagaloppként fog menni ebben a csodás intézményben. A lófaszt! Még akkor, a hatodik óra után, mikor készültem volna hazaballagni, a táskámban kutakodva a folyosón azt vettem észre, hogy az emlegetett szamár, egy-két füzettel a kezében, elszánt tekintettel lépkedett felém, udvariasan kikerülve a vele szembe jövő diákokat. Eleve ez a látvány megdöbbentett, hát még Chanyeol akkori szerelése; egy sötétkék farmer feszült izmos combjain, amely tökéletesen illett a hófehér deszkás cipőjéhez s egyszerű pólójához is. Nyakában egy szimpla, mégis különleges ezüstmedál díszelgett, amelynek szürkesége elütött a vékony csuklóin sorakozó színes karkötőitől. Esküszöm, az akkori kócos hajával és hipster imidzsével egy fesztiválozó fiút is megszégyeníthetett volna. A nagyobb baj csak az volt, hogy ilyen stílussal rohadtul bejött nekem, de úgy a „nagyon-nagyon” kategóriát súrolta! Határozottan megállt előttem, s arcán akkor nem láttam se gúnyt, se ellenszenvet, de még rosszalló esetleg lekezelő érzelmeket sem tükrözött vissza gyönyörű, barna szeme.

- Beszélhetnénk? – kérdezte kissé bizonytalanul, szavait erőtlen határozottságba csomagolva, amely különösen hatott a fiúra. Hófehér bőre hirtelen árnyalatot váltott, színe valami különlegessé alakult, amit egyesek édes zavarnak neveznek. Chanyeol… komolyan elpirult előttem?!

- Nekünk nincs miről beszélnünk – válaszoltam ridegen, miközben kikerültem magas alakját. Reflexből fordult utánam, s kapott csuklóm után, amely megakasztotta lépteimet. Tökéletesen hallottam a fiú kissé szapora lélegzetvételeit, éreztem megfeszült izmait testében, ahogy temperamentumos, enyhén felháborodott pillantásait is különös gondolatokkal együtt tudtam magamon.

- És mi van a tegnapival?

- Mi lenne? – fordultam vissza szemeibe meredve, kirántva karomat erős szorításából. – Megtörtént.

- Ennyi? – ráncolta homlokát, mintha komoly agymunkába telne neki értelmezni egyszerű szavaimat. Tanácstalannak tűnt, olyannak, aki össze van zavarodva, de ilyesmit sosem feltételeztem volna róla, így úgy hittem, csak a képzeletem játszik velem. – Csak ennyi volt?

- Többnek kellett volna lennie? – tettem fel a költői kérdést, melyre nem vártam választ, de valószínűleg Chanyeol sem óhajtott felelni. – Szexeltünk, jó volt és kész! Részemről ez semmit sem jelentett.

- Rendben – sóhajtott egyet, majd lassan sarkon fordult, s eltűnt a diákok között. A hangzavar, a cipőkopogások s a körülöttem csicsergő tinilányok hangja elnyomta bennem a leglényegesebb kérdést: Tényleg csak ennyi volt?

…

 Néhány héttel később, amikor már mindenki megszokta a folyamatos „elitista” jelenlétemet, s már senkinek nem volt furcsa az idióta fejem köztük, úgy éreztem minden rendben, van. Ugyanúgy jó jegyeket szereztem, egész jó viszonyba kerültem az újdonsült osztálytársaimmal, köztük egy Daehyun nevű fiúval beszélgettem viszonylag sokat, akit baromi könnyen megkedveltem. Jó humora volt, intelligensen viselkedett, ráadásul folyamatosan mosolygott, ami remekül állt neki, hiszen vastagabb ajkai nagyon illettek fiatalos arcához, s hatalmas, igéző szemeihez. Sehun mellett még Daehyunnal töltöttem rengeteg időt, ami kellemes érzésekkel töltötte el kiüresedett lelkemet. A padtársam, aki nem mellesleg a legjobb barátom legújabb szerelme lett, figyelmeztetett, hogy Dae bizony homoszex, és van rá ráció, hogy rám fog nyomulni. Őszintén, nem bántam volna, hiszen megkedveltem a fiút, és örültem volna, ha több van köztünk, mint hirtelen kötött barátság. Ilyen gondolatok mellett pedig nem érdekeltek az engem továbbra sem kedvelő tekintetek, melyek napról napra egyre haloványabban csillogtak. Chanyeol volt a legnagyobb felbujtó ezzel az elit dologgal kapcsolatban, és amióta ő is békén hagyott, semmiféle inzultus nem ért. Ennek egy darabig örültem is, hiszen ki akarna folyamatos terrorban iskolába járni, és a válasz egyértelműen, senki. Viszont a fiú viselkedése egyre fokozatosan kezdett átcsapni normális illetve megszokottból, kurva furcsába: alig beszélt, inkább csak meredt maga elé, nem nevetett, nem nyitott mások felé, és ami a legdurvább, senkit sem szívatott. Állítólag még a kosárcsapatban is gyengébben teljesít az utóbbi időben, amit egyetlen egy ember sem tud hova tenni. Park Chanyeol, mi történt veled? – szokták kérdezgetni, hiszen a srác egyértelműen kifordult önmagából, de úgy rendesen. A végső löketet az adta meg, hogy amikor mentünk be az osztályba, engem Byun Baekhyun-t, akit provokált, megütött, bezárt és leköpött, egy egyszerű mozdulattal előre engedett az ajtóban. Na ott volt az a bizonyos „Mi a faszom?” szituáció, ami nemcsak engem, hanem a körülöttünk lévőket is megdöbbentette; Park Chanyeol udvarias lenne? Pont velem? Az a gyerek tuti elkezdett szedni valami gyógyszert az utóbbi hetekben, mert senki, de még a legjobb barátja sem ismert rá. Történt volna vele valami… meghatározó? Valami olyan, ami hatással volt rá?

 Őszintén nem tudta senki sem, Park Chanyeol hirtelen miért lett olyan, amilyen, de ez engem különösebben nem foglalkoztatott. Jól elvoltam, és végre valahára klasszul éreztem magam a bőrömben, amit azért Daehyunnak is köszönhettem, mivel a fiú folyamatosan a közelemben volt, s varázslatos személyiségével mindig sikeresen el is bűvölt. Egy pénteki délutánon együtt sétáltunk el a buszmegállóig, ahonnan ő indult énekórára, amelyet állítása szerint, még az életénél is jobban szeretett. Kellemesen elbeszélgettünk, kicsit nevetgéltünk, amikor hirtelen, egy kérdést szegezett irányomba.

- Mondd Baekhyun – kezdett bele, kissé talán idegesen. – Jársz most valakivel?

- Jelenleg nem – válaszoltam őszintén, már érezve, hogy mit akar ebből kihozni a fiú.

- És esetleg lenne kedved holnap meginni velem egy kávét? Nem messze innen nyílt egy remek cukrászda, ahol isteni a jegeskávé, és állítólag remek a meggyes lepényük, ami tudtommal a kedvenced.

- Hmm, meggyes lepény – ábrándoztam, kicsit húzva a srác idegeit, aki amúgy valószínűleg aranyosnak találta színjátékomat. – Egy ilyen ajánlatra nem tudok nemet mondani.

- Remek – mosolyodott el, pontosan abban a pillanatban, amikor beért a busza. – Holnap délelőtt tizenegykor találkozzunk az iskola előtt; ha bármi esetleg közbejönne, majd hívj!

- Mindenképpen – búcsúztam el tőle, majd figyeltem vonzó alakját, ahogy fellépett a hatalmas járműre, miközben az lassan döcögve, ismételten elindult, eltűnve a szeptemberi köd szürkeségében. Halvány mosollyal ajkaim szegletében fordultam meg, hogy hazasétáljak, mikor egy mély, már jól ismert hang irányomba szólt.

- Tényleg randizni fogsz vele? – kérdezte a fiú, tetetett hanyagsággal, de hangjában éreztem a kíváncsiság, majdnem minden formáját, s ez az ő esetébe nagyon különösnek hatott.

- Igen képzeld, randizni fogok vele – válaszoltam elutasítóan, ahogy nem törődve a fiúra emeltem hideg pillantásaimat. – Valami bajod van ezzel?

- Nekem ugyan nincs – lökte el eddig a buszmegállónak döntött testét onnan, majd kicsit közelebb araszolt hozzám, s ugyanolyan kifejezéstelen arccal nyitotta ki ajkait. – Te fogsz pofára esni, nem én.

- Miről beszélsz? – ráncoltam hitetlenül homlokomat. – Daehyun egy kedves srác, hogy tudnék pofára esni?

- Ha tényleg annyira kedves, mint amilyennek hiszed, akkor miért nem jár még senkivel sem? Egy ilyen srácért sokan ölni tudnának, akkor miért van jelenleg is egyedül? – tette fel az ominózus kérdést a fiú, amire nem tudtam mit mondani. Ezek ugyan kissé paranoiás, de teljesen jogos kérdések voltak, amiket én még nem tettem fel magamnak, s valószínűleg, ha Ő nincs ott, ilyesmi meg sem fordult a fejemben. – Nem ismered őt úgy, mint én.

- A faszom ki van már ezzel az "ismered, nem ismered” baromsággal! Oké, hogy te vagy az osztálytársa már harmadik éve, de nem ugyanúgy viselkedik velem, mint másokkal! Nem érdekel, ha téged utált, kihasznált vagy egyszerűen csak le se szart, mert velem olyan, ami nekem imponáló!

- Nocsak, máris szerelmes lettél?

- Nem! – válaszoltam kapásból, az idegességem okozta frusztrációmból kifolyólag. Dühös voltam, mert azaz idióta felbaszta az agyamat, de azért tudtam még józanul gondolkodni. – Nem vagyok szerelmes, viszont később még lehetek. De mit érdekel ez téged? Semmi közöd a magánéletemhez, ahogy hozzám is csak annyi, hogy egyszer basztunk a mosdóban, és kész! Néhány hétig olyan kurva jól békén hagytál, most akkor mégis mi az anyám redvás picsája miatt érdekel, mi van velem?!

 Ingerült kirohanásomat hirtelen mozdulatai szakították félbe, amikor ruhámnál megragadva döntötte testemet a buszmegálló műanyag falának, miközben deja vu érzést keltve bennem, fejem mellé helyezte jobb karját, úgy meredve éhesen szemeimbe. Arcmimikája ijesztő volt, mégis ártatlan; egyszerűen gyönyörű.

- Mert tetszel nekem!