A fiatal fiú
könyvei fölé görnyedve próbálta megjegyezni a számára teljesen idegen
kifejezéseket, melyek túl bonyolultak voltak akkor már elfáradt agyának. Hosszú
ujjaival megmasszírozta fejét halántékánál, hátha ezzel segít valamennyit
magának, de cselekedetei feleslegesnek bizonyultak. Jungkooknak aznapra már
elege volt a tanulásból, így visszarakta a vaskos olvasmányt táskájába, majd csendben
távozott az egyetemi könyvtárból.
Cipője halkan
érintette a hideg útpadkát, még ezzel is hatalmas zajt teremtve a néma utcákon.
A fiú mindig későn járt haza, akkortájt, mikor már nem igen járkáltak emberek
kint; főleg télen nem. Bár hópelyhek még nem borították be a város csendes házait,
a levegő rendkívül hűvös volt akkor, ezáltal kényszerítve az ott élők többségét
arra, hogy este tíz után, már ne hagyják el meleg otthonukat. Viszont Jungkook
kivételes egyednek számított; éjjeli órákban volt a legaktívabb, ilyenkor
tanult, ekkor szórakozott, s ekkor érezte magát a legszabadabbnak. Míg
éjjelente élénken és összeszedetten cselekedett, napközben szétszórt volt,
szinte lehetetlenségnek tűnt figyelmét egyetlen egy dologra összpontosítani. De
Jungkook nem bánta; jól elvolt a maga kis világában, és nem akarta, hogy ezt
bármi is felborítsa.
Kimerülten
nyitotta ki lakásának ajtaját, majd csendben be is lépett azon, a lehető
legkisebb zajt is mellőzve. A fiú nem szeretett belerondítani az éjszaka
kellemes csendjébe, hiszen ez volt az a valami, ami a leginkább boldoggá tette
őt.
- Megjöttél? – kérdezte egy mélyebb férfihang, mire a
fiatalabb halkan felsóhajtva ledobta magát a kényelmes kanapéra.
- Te magad is láthatod – válaszolt csukott pillákkal
Jungkook, meglazítva nyakkendőjét. – Történt veled valami érdekes?
- Dehogy – kacagott fel halkan a hang, miután
realizálta a kérdést. A fiú halvány mosollyal arca szegletében nyitotta ki
szemeit, hogy maga elé meredhessen a sötét szoba, kellemes magányában. A
hanghoz nem társult test, ez pedig természetesnek tűnt a fiúnak.
- Miért nem vagy itt? – kérdezte halkan, mikor
hirtelen egy lágy érintést érzett meg feje tetején; mintha valaki tincseivel
játszadozott volna.
- Elfáradtam.
- Nem is tudtam, hogy tudsz olyat – nevette el magát a
fiatalabb, mire valaki fejbe csapta, ami ugyan fájt Jungkooknak, de maga a
gesztus csupán mosolyt csalt gyermeki arcára.
- Ne legyél velem pimasz! Mégiscsak én vagyok az
idősebb! – morgolódott a hang, amelyre a fiú csak kuncogott. Szerette, amikor ilyen volt.
- Mennyivel is pontosan? Körülbelül ötven évvel? –
döntötte hátra fejét, de a plafon furcsa színén kívül semmit sem látott, ami
kissé csalódottá tette őt.
- Ebben az esetben ez egyáltalán nem számít –
sóhajtott a hang, próbálva nem kimutatni szívében tomboló sajnálatot, amiért
nem lehetett olyan, mint Jungkook.
- Csak, mert meghaltál? – mondta ki a tényeket a
fiatalabb, kérdésként megformálva azokat, melyek fájtak az idősebb földöntúli
lelkének.
- Igen.
- De ez engem nem érdekel, ugye tudod? – pislogott nagyokat
Jungkook, mire a hanghoz tartozó láthatatlan arc elmosolyodott.
- Tudom.
- Akkor miért nem láthatlak? – szomorodott el a
kanapén helyet foglaló férfi, amiért nem láthatta párjának érdekes arcvonásait,
melyek mindig elbűvölték a fiatalabbat. – Egész nap csak tanulok és ezzel az
unalmas világgal foglalkozom, amikor pedig hazajövök csak téged akarlak nézni.
Látni szeretném az apró szemeidet, az aranyos mosolyodat, az időnként durcás
arcodat, és a ragyogást tökéletes alakodban, amikor a közelemben vagy. Látni szeretnélek Yoongi.
Kedves szavakra
az idősebb elmosolyodott; boldogsággal töltötte el a fiú szeretete, viszont
csalódott volt, amiért nem teljesíthette szerelme kérését.
- Megmutatnám magam, de félek.
- Félsz? – hökkent meg Jungkook, nem tudva hogyan
kellene erre reagálnia. – Szellem vagy, nincs mitől tartanod.
- Épp ellenkezőleg: a tudat, hogy bármikor eltűnhetek,
megrémiszt. És ha félek, nincs erőm láttatni magam.
- Eltűnhetsz? – akadt le egyetlen egy szónál a
fiatalabb.
- Nem saját akaratomból vagyok itt; ha a fentiek úgy
döntenek, akkor elmegyek, és ettől rettegek. Nem szeretnék egy olyan világban
létezni, amiben nem figyelhetlek minden percben.
- Ez egy cseppet ijesztően hangzott – kuncogott fel a
fiatalabb, nem tudva komolyan venni szerelme aggodalmait. – Semmivel nem tudlak
rávenni arra, hogy megmutasd magad?
- Ne haragudj Jungkook, de nem. Egyszerűen nem megy.
- Még akkor sem, ha azt mondom, szeretlek? – húzta fel
kíváncsian szemöldökét a fiatalabb, mire Yoongi ajkain aprócska mosoly terült
szét, melyet nem tudott megmutatni szerelmének.
- Még akkor sem.
- És ha azt
mondom, ma este a tiéd leszek? – A pajkos kérdésre Yoongi teste egy
másodperc alatt rajzolódott ki Jungkook előtt, teljesen elvörösödött állapotban
látva meg az idősebbet, kinek ezek szerint, hamar visszatért az ereje. Erre a
gondolatra a fiú felkuncogott, majd lassan felállva a kanapéról, szerelméhez
lépett, s annak karjai közé bújt. – Látom, visszatértél, kedves Yoongi hyung.
- Nem tehetek róla – mosolyodott el alig láthatóan, folyamatosan
pironkodva. – Az is csoda volt, hogy látni tudsz engem, és megérinteni. Több évnyi
magány után, ismét társra leltem, és emiatt nagyon boldog vagyok. És a tudat,
hogy ma talán az enyém leszel, egyszerűen felvillanyoz.
- Akkor készen állsz? – pillantott Jungkook csillogó
szemekkel párja íriszeibe, ki csupán apró bólintással jelezte válaszát.
Édes csókokkal,
gyengéd érintésekkel s kéjben áztatott vágyakkal teli órák vártak a különös
szerelmespárra, kik mindössze hat hónapja ismerték egymást. Jungkookot
lenyűgözte Yoongi tapasztalata, a vele szemben használt óvatossága, s
mozdulataiba belesűrített szeretete, melyet csak és kizárólag a fiúnak szánt. A
fiatal egyetemista készen állt arra, hogy átadja szüzességét párjának, ki azon
az éjjelen, úgy bánt a fiúval, akár félénk kisgyermek a hímes tojással. Jungkooknak
fantasztikus élményt nyújtott az a néhány óra, melyekben szavak nélkül fejezték
ki egymás iránt táplált érzéseiket.
- Boldog vagy? – kérdezte az idősebb a fiatalabbat,
ahogy a meztelen felsőtestét övének nyomta.
- Igen. És te félsz még?
- Már csak egy kicsit.
- Nem kell – mosolyodott el a fiú. – A szellemek addig
maradnak a Földön, amíg van mit megbánniuk, nem? És ha elmész, örökké bánni
fogod, hogy itt hagytál; ezért nem aggódom. Tudom, hogy senki sem választhat el
minket. Félsz még? – Yoongi nem válaszolt, csak mosolyogva magához ölelte
szerelmét, kinek ilyesfajta közelségére már nagyon régóta vágyott.
Min Yoongi egy
vándor kísértet volt, kit anno még a nyolcvanas években gyilkoltak meg,
ismeretlen okokból kifolyólag. Természetesen a férfi tudta halálának pontos
okát, de nem foglalkozott vele, elvégre életének végét egy tragikus, idióta
balesetnek titulált valami okozta, amely olyan semmiség volt a számára, hogy
azt szavakba önteni nem tudta. Busan utcáit járta, mikor egy napon
megpillantottan Jeon Jungkookot, a fiút, akibe később halálosan beleszeretett.
Követte őt, mindig a nyomában járt, figyelte minden egyes mozdulatát,
olykor-olykor még a lakásáig is felkísérte, elvégre abban a hitben élt, hogy a
fiú nem látja őt. Viszont egy napon Jungkook elé állt, és megkérdezte, miért
követi őt, folyton folyvást. Yoongi a döbbenettől teljesen ledermedt, elvégre halandó
ember, nem láthatja őt, Jungkook mégis kivételnek számított. A férfi először
nem akarta elárulni, hogy valójában szellem, és igazából megszállta a fiút, de
nem is volt szükséges beszélnie. Jungkook pontosan ismerte Min Yoongi
történetét, hiszen sokat olvasott róla gyerekkorában, és akkor mindig azt
kívánta, bárcsak tudna beszélni a szellemekkel. Az idősebb nem hitte volna,
hogy egy gyermeki kívánság miatt tudta őt látni a fiú, de ezzel nem
foglalkozott; örült, hogy eddig néma szavai hallgatóságra találtak. És innen
nem kellett sok ahhoz, hogy ők ketten egymásba szeressenek s a másik mellett,
tengessék tovább különleges napjaikat. Min Yoongi és Jeon Jungkook szerelmi
története egyszerűnek és rövidnek mondható, annak ellenére is, hogy a
helyzetünk igencsak speciális. Semmi biztosat nem tudhatunk arról, mi történt
azóta a két odaadó férfival, de egy biztos; Yoongi
sosem félt többé.
6 megjegyzés
Hali senpai, kouhai desu!
VálaszTörlésEz aranyos volt. szebbé tette az estémet! :) Már hiányzott valami fantasy-szösszenet, örülök, hogy elolvastam. A Tasogore x Otome Amnesia-t tervezem megnézni, az első rész láttam, és az alapján eléggé hasonló, tetszik! Most sajnos csak ennyit tudtam írni, az idióta oszt. társaim leszívták az agyam. Szép estét senpai~
Hali Kohai, régen hallottam felőled! ^^
TörlésCsak úgy kipattant a fejemből, és örülök, ha szebbé tudtam vele tenni az estédet! ^^ Én ma fejeztem be és az egyik kedvenc animém lett, szóval szerintem mindenképpen nézd meg! ^^ Sokszor engem is lefárasztanak az osztálytársaim, szóval kitartás és pihend ki magad! ^^
Noel <3
Aww egyelek meg, nagyon édes vagy, hogy megjelöltél és örül is neki nagyon, mert még a te egyperces novelláidat is felemelő érzés olvasni :3
VálaszTörlésAz animével kapcsolatban, mikor kijött és megnéztem, nem annyira nyerte el a tetszésem a kissé ecchis és romantikus jelenetei miatt, de aztán később mégis csak újra néztem és a horror meg a szellemvilág végül mégis csak megkedveltette velem az animét >w< Alapjáraton imádom az ilyen misztikus, kiráz-tőle-a-hideg feelingű műveket, legfőképpen az ázsiai kultúrához tartozó szellemhistóriák a kedvenceim ~
Ez a kis SugaKook pont kellett nekem ide így estére egy jó bögre tea mellé, nem is tudom miért ((talán a könnyed romantikus szál miatt)) de egészen megnyugtatott a történeted ^-^ *ez biztos furán hangozhatott owo*
Mikor megláttam az értesítést tőled, egyből a másik sztoridra asszociáltam, de kellemeset csalódtam ~ így is megleptél egy ilyen aranyos, valamilyen szinten bizarr történettel - mert hát elvégre egy ember és egy szellem szerelméről van szóxD - és remélem, hogy máskor is ihletet kapsz, hogy ehhez hasonló szösszeneteket kreálj a kis agyacskáddal ;3
Én köszönöm, hogy ezzel így megörvendeztettél *--* Puszillak ♥
Emlékszem, még régebben mondtad, hogy ha BTS témájú ficit írok, jelöljelek meg! ^^ Ezek után a minimum az volt, hogy te leszel az első, ha már minden alkalommal olyan szép véleményeket szoktál nekem rittyenteni! ^^
TörlésEngem is főleg a szellemhistóriák miatt vonzott az anime, és a végére nagyon megszerettem, még az idegesítően pattogó mellékcsaj ellenére is, akiről még most sem tudom eldönteni, mi a picsát keresett ott xDD Az élet nagy kérdései ^^
Kissé szomorkás, de nyugtató zenét hallgattam az írása közben, lehet ezt sikerült átvetítenem, bár kétlem ^^ Azért örülök, ha megnyugtattalak vele (ez tényleg kicsit furcsán hangzik xD)
Azt is szerettem volna írni, de mostanában hulla vagyok, és csak az ilyen szösszenetekre van időm, de ígérem, hogy az őszi szünetben nagyon aktív leszek ^^ Köszönöm, hogy írtál nekem, és nagyon örülök, hogy tetszett! ^^
Puszi: Noel <3
Szia Noel!
VálaszTörlésReggel meglepődtem, amikor láttam, hogy mit posztoltál. Igazából a szemem csak a SugaKook kifejezést vette észre először (mi mást, ha köze van Yoongihoz). Viszont oneshot mivolta miatt rájöttem, hogy semmi köze a hosszabb ficidhez, na meg a páros se stimmelt volna. ^^
Most olvasás közben mindenre számítottam csak arra nem, amiről aztán szólt ez a kis szösszenet. Nagyon tetszett az egész, örülök, hogy ihletet kaptál attól a valamitől. :-)
Azt hiszem ideje tovább haladnom a többi ficidhez, hogy ne jövő hétre maradjon, mert azt nem szeretem.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Ditta <3
Szia Ditta! ^^
TörlésHát, abba a történetbe annyira nem illett volna bele egy SugaKook xD Ki akartam próbálni egy számomra új, külföldi írásstílust, és ez remek párosnak tűnt ehhez a kis szösszenethez! ^^
Nos igen, egy anime elég nagy löketet tud adni, még ha csak néhány oldalnyit is. Kellemes volt ezt megírni, és örülök, hogy tetszett.
Tedd azt, én pedig megyek, és befejezem azt a Limbo fejezetet, amit már múlt héten elkezdtem, mert jövőhéten nem lesz rá időm ^^
Köszönöm, hogy írtál!
Noel <3