Már jó néhány emberöltővel ezelőtt történt az
eset, amikor a varjak még keletre szálltak, és az emberek tisztában voltak
rangjaik korlátaival. Dél-Korea egyik eldugott részén, ahol az óceán
smaragdzölden simogatta a partokat, ott terült el körülbelül száz hektáron a
Byun királyság s annak kicsiny birodalma. A tengerparttal, színes erdőkkel és
dús legelőkkel körbeölelt uradalom központja a Kristály-hegységben húzódó
Üvegpalota volt.
Byun király uralkodása során a palotát
hófehéren világította meg a nap, ezzel is erősítve az udvar minden lakójában a
felsőbbrendűség érzetét. A fenntartóság apraja-nagyja tiszta volt s
érinthetetlen – pont olyanok, amilyennek a király akarta őket.
Ugyanezen pénzügyekben és irányításban sikeres
esztendőben született meg az ifjú herceg, az érinthetetlenek érinthetetlene,
Byun Baekhyun. A csecsemő bőre, mintha porcelánból lett volna, úgy vakította el
a bába szemeit. Felsírása megkönnyebbülést okozott az emberi fülnek, ártatlan
pillantásai pedig több kékvérűséget sugalltak, mint az egész család együttvéve.
Súlya négy kiló harminc deka felett volt, feje búbján már nőtt a haj, az
anyatej utáni étvágya pedig csillapíthatatlan volt.
Amint édesapja, a mély erkölcsi tanításokat
követő király, megpillantotta újszülött – egyben egyetlen – fiát, komoly
elhatározásra jutott. Már azon a reggelen, amikor Baekhyun herceg még csak
néhány órája jött a napvilágra, a király kiadta mindenkori parancsát:
Gyermekéhez egy tisztátalan kéz sem érhetett, a palotán kívül élő személy még
csak nem is láthatta, s őreinek megparancsolta, ha Baekhyun elég idős lesz, a
Liliomligeten túl ne engedjék játszani.
A határozat után a királyné aggodalmasan
fordult férjéhez.
-
Drágám, biztos ebben?
-
Tán kételkedik a szavamban? – húzta fel szemöldökét Byun király, ahogy felesége
rezzenéstelen vonásait figyelte.
-
Meg sem fordult a fejemben. Mindössze érdekel, miképp döntött így? Mit lát a
fiunkban?
-
Baekhyun Isten ajándéka – felelte komor ábrázattal a férfi, folyamatosan a
királyné csillogó szemeibe nézve. – Tisztább, feljebb valóbb és kecsesebb, mint
Ön vagy én valaha is leszünk. Még csak hajnalban született, mégis több fegyelem
van benne, mint felnőtt emberekben. És már most látszik, mennyire gyönyörű
fiatalember lesz belőle. Egyértelmű, hogy egy ilyen csodát nem mocskolhat be
emberi kéz. Önön és rajtam kívül csak orvos érintheti őt. Megegyezhetünk ebben?
-
Természetesen, drágám.
Ahogy a tél tavaszba fordult, az pedig nyárba,
az Üvegpalota pompája napról napra fakult. Az első években ezt kiszűrni nem
lehetett, de az egyre idősödő király fejében szöget ütött a gondolat, miért
halványul a kastély színe? Eddig fehéren tündökölt, viszont fényéből veszíteni
kezdett. Vagy már szenilis mivolta révén bemesélte magának? A férfi nem
tudhatta. Néhány hónap eltelte után már nem is foglalkozott vele, helyette
gyorsan cseperedő kisfiát figyelte nap mint nap.
A kis herceg létezése elbűvölt minden
udvarbélit. Tündéri gyermek volt, ebben senki sem kételkedhetett; a gőg nem is
mutatkozott rajta. Elnyomta az egészet emberfelettien gyönyörű mosolya, s
mindig csillogó íriszei. Amint beszélni kezdett, a szolgálók és őrök
mindennapja az eddigieknél is szebbé vált. Baekhyun királyfi éneke
szívmelengetően hatott az Üvegpalota lakóira. Ez a muzsika kárpótolta őket
abban, hogy egyetlen egyszer sem érhettek a királyi sarjhoz. Eme kiváltság a
szülőkhöz tartozott, ám ők sem éltek vele túl gyakran, ha tehették.
Ahogy Baekhyun idősödött az érintések száma is
egyre csökkent, míg végül teljesen le nem nullázódott.
A palota hónapok óta türkiz árnyalatban
világított, s az ifjabb Byun már nem dalolt, s nem nevetett. Szobájából ki sem
mozdult, időnként csak a Liliomliget határán lehetett megtalálni. Tél
beköszöntével már ott sem.
A boldog időszak eltávozott az Üvegpalotából,
mikor közeledni kezdett a herceg tizenhetedik születésnapja. Ezzel egyidőben
érkezett el az éves orvosi vizsgálata is, az az alkalom, amikor külsős, nem
nemesi sarj, mezítelen kézzel tapinthatta meg a fiú kristályosan ragyogó bőrét.
Este hatott ütöttek az órák, amikor a királyfi
szobájának ajtaján kopogás hallatszott. A nyílászáró nem sokkal ezután kinyílt.
-
Park professzor van itt az éves szűrés miatt – szólt a komornyik.
-
Köszönöm, kérem, küldje be – érkezett a rideg, kimért válasz a fiatalember
ajkából, amely libabőrbe kergette a már idősödő szolgálót. A férfi némán
meghajolt, ezután pedig elhagyta a magánlakrészt, hogy beinvitálja az arisztokrata
új személyi orvosát. Baekhyun herceg ezelőtt még nem találkozott Park
professzorral; hagyományokat követve, egy királyi sarj a tizenhetedik
életévében vált édesapja orvosáról egy ismeretlenre, akit majd sajátjának
fogad.
Az ajtó ismét kinyílt, ezúttal már a doktor
lépett be rajta. Baekhyun alaposan szemügyre vette a fiatal férfit, aki csupán
pár évvel tűnt idősebbnek nála. Magas volt, haja ébenfekete színben fénylett,
fülei látványosan elálltak, pisze orrán pedig kerek szemüveg pihent. Fehér orvosi
köpenye a márványpadlót súrolta, ahogy kimért léptekkel ért egyre közelebb a
herceghez. Tartva a megfelelő távolságot egyszer csak megállt, fél térdre
helyezkedett, fejét a földnek szegezte, pillanatnyi csenddel fejezve ki leendő
uralkodója iránti tiszteletét.
-
Hercegem – hangja meglepően mély volt, Baekhyun egy másodpercre hátra is hőkölt
tőle.
-
Álljon fel! – szólt hozzá lekezelő hangnemben, mire az orvos felállt. –
Kezdhetjük? – kérdezett vissza a herceg, mire a Park professzor névre hallgató
alig láthatóan bólintott.
A Byun királyság törvényes örököse levette
eddig testén pihenő köntösét, majdnem teljes ádámkosztümben állva a vadidegen
doktor előtt. Mellizmainak szimmetriája egy kis időre lesokkolta a magasabb
férfit, ám csodálata nem gátolta meg munkája precizitását. A rutinos
vizsgálatokon hamar túlestek, mindössze egy szívritmus ellenőrzés maradt hátra.
A teljes nevén Park Chanyeol, hosszú ujjait Baekhyun herceg irreálisan puha
mellkasára helyezte, kitapintva a szív pontos helyét. Mihelyst megtalálta azt a
pontot, ahol a legerősebben érezte a dobogást, vastag, puha ajkait a kékvérű
bőréhez érintette, pontosan ott, ahol a szíve vert.
Akkoriban ez egy bevett orvoslási módszer
volt, a herceg is már számtalan ilyenen átesett előtte. Ám az az egy más volt.
Mintha gyomrában csillaghullás keletkezett volna, amikor a fiatal orvos a
szívritmus ellenőrzést végezte éppen.
-
Különös – emelte fel fejét Park professzor, intve a királyfinak, hogy
felöltözhet. – Rendellenességet vélek felfedezni az aortapumpájában.
-
Tessék? – kerekedett el Baekhyun szeme. – Az lehetetlen. Minden évben minden
vizsgálatom tökéletes volt, sőt! A tökéletesen messze túlmenő. Hogy lehetséges
ez?
-
Egyelőre nem tudom – felelt semlegesen a férfi. – Mindenesetre mindenképpen
konzultálnom kell őfelségével ezzel kapcsolatban. De annyit elárulok, hercegem,
hogy állandó kezelést fogok javasolni. Most, hogy én leszek ezentúl a személyes
orvosa, mindent el fogok követni, hogy az Üvegpalota trónörököse makulátlan egészségi
állapotban legyen. Most, ha megbocsát!
Annak ellenére, hogy Byun király egyetlen
érinthetetlen fia tagadta a rosszulléteit, végül Park Chanyeolnak teljesült az
akarata: minden nap háromszor látogatta meg a királyfit, hogy folyamatosan
figyelje szívének minden változását. Egy hét alatt többször érintették meg a
fiút, mint eddigi élete során összesen, s ezt mindig nehezen viselte.
Park professzor keze ápolt és tiszta volt
minden alkalommal, amikor a herceghez ment. Kellemes illat áradt belőle, s
ujjpercei különösen puhák és gyengédek voltak. Ajkait selymesen tartotta, sosem
száradtak ki. Mindig érthetetlen melegség áradt belőle, s tartotta magát a
pozíciójához. A lehető legnagyobb tisztelettel és gyengédséggel bánt a Byun
család egyszem gyermekével.
Mégis, a herceg nem mutatott javulást. A szíve
egyre rendszertelenebbül vert egyre ostobább időközönként. Park professzor
tanácstalan volt. December utolsó napjaiban már óránként járt Baekhyunhoz,
más-más eljárásokkal próbálva hatni a fiatalember szívére.
Egyik este azt alkalmazta, amelyet legelső
találkozásukkor is tett; ajkait az érinthetetlen mellkasára helyezte. A
királyfi bársonnyal áthúzott ágyán feküdt, félig ülő félig fekvő állapotban.
Gyertyák és a kandalló világította meg a sötét helyiséget, az örökös pillái már
régen csukva voltak. Az orvos folyamatosan dolgozó agykerekei azokban a
percekben a szokottnál is jobban lefáradtak, így a férfi megengedett magának
egy néhány másodpercig tartó szünetet.
Becsukta a szemét.
Íriszei azonnal kipattantak, amikor megérezte
a herceg kecses ujjait hajtincsei között. Baekhyun a sötét fürtök közé fűzte
kezét, némileg öntudatlanul. A doktor ajkai továbbra is a hevesen verő szíven
pihentek, amely mintha az átlagnál jobb módon dobbant volna.
A sarj ujjai erőszakosan kezdték markolni Park
Chanyeol ébenfekete haját, s mintha irányítani szándékozták volna az orvos
tetteit. A férfi hagyta ezúttal magát. Apró, bátortalan csókokat kezdett el
hinteni Baekhyun makulátlan bőrére, aminek köszönhetően a szív nyugodtabb tempóban
dolgozott tovább, de cserébe a professzor hajhagymái látták kárát. Viszont
Chanyeol hagyta. Hagyta, hogy a herceg irányítsa minden indirekt csókját, míg
végül a férfi el nem ért a fiatalember szűz párnáihoz.
Ekkor farkasszemet nézett a kékvérűvel, akinek
úgy csillantak meg sötét íriszei, mint anno gyermekkorában. Chanyeol
bizonytalanul vette birtokba a párnákat, bevonva időközben nyelvét is a
játékba. Míg az orvos a bűnös terápiát élvezte, keze el sem mozdult Baekhyun
szívéről, amely fokozatosan tért vissza a normális kerékvágásba.
Lihegve váltak el egymástól, ám a herceg
szemében ott csücsült a huncutság, amitől a doktor képes lett volna sírt ásni
magának. Amint lehetett, elhagyta a fiú lakosztályát.
Másnap az Üvegpalota ismét hófehér színben
fénylett, egy teljes éjszaka alatt levedlette magáról az ocsmány türkiz színt.
A herceg temperamentuma egyik pillanatról a másikra változott meg; mintha
visszatért volna az a cserfes kisgyerek, aki még totyogósként volt. Byun király
és királyné értetlenül álltak hozzá felhőtlenül boldog fiukhoz.
Az asszony még aznap délben felkereste a fia
orvosát.
- Mi
történt vele?
-
Meggyógyult, királyném! – felelte Park professzor, grimaszok használata nélkül
beszélve az édesanyával.
-
Egy éjszaka alatt?
- A
tegnap este folyamán kipróbáltam egy rendhagyó kezelést, amely percek alatt
rendbe tette a herceg szívét.
- Na
és a kedélye? – húzta fel szemöldökét Byun királyné, gyanakvóan méregetve a
fiatal doktort. – Évek óta nem volt ilyen.
-
Erről már nem tudok nyilatkozni – hajolt meg enyhén, fél szemmel a kakukkos
órára sandítva. – Ha megbocsát, királyném, ellenőriznem kell a herceget!
Park Chanyeol hamar magára hagyta a már
idősödő asszonyt. A férfinek meg kellett küzdenie azzal a ténnyel, hogy az
érintetlen hercege többé már nem volt érintetlen. És azt rajta kívül senki sem tudta még, hogy az érintetlen herceg
mennyire mohó tudott lenni, ha érintésekről volt szó.