Noel's Galaxy

 Viszont Jungkook esetében ilyesmiről szó sem volt. A kamasz senkinek sem vallotta volna be, de imádott ételeket alkotni. Számára hatalmas élvezetet okozott, ha a habcsók nem esett össze, mikor kivette a sütőből; ha az amerikai palacsinta tésztája tökéletesre sikerült; vagy ha a lasagne tetején pont jól olvadt meg az íncsiklandó sajtréteg. Egyetlen ember sem mondta volna meg, hogy a kis Jeon Jungkook a konyhában nevelkedett nagymamája és édesanyja közelében, akik mindenre megtanították, amire meg kellett.

 Az iskolában természetesen a fiú nem vállalta fel kivételes konyhai tehetségét, sőt, kifejezetten gyengén teljesített háztartástan órákon, nehogy a végén valaki megsejtse, hogy szülei cukrászdájában – amely a Sweet Kookies elnevezést kapta – ő volt a főszakács. Bár még nem volt nagykorú, de tehetségének hála, édesapja szó szerint könyörgött neki, hogy iskola után és hétvégenként a kuktasapkájában alkosson finomabbnál finomabb édességeket. A fiú önként és dalolva fogadta el a megbízatást, mert hatalmas álma volt egy saját cukrászda, s ez egy biztos pontként szolgált a célja elérésében. 

 Ezzel persze sosem vágott fel az iskolában, mert ott, egy a sütésért mániákusan rajongó – történetesen homoszexuális – tinédzser nem lett volna kiemelkedő személyiség. Jungkook amúgy sem volt népszerű diák, és ezzel csak rontott volna a saját helyzetén, így megtartotta magának eme információkat. Először azt hitte könnyű menet lesz titokban tartani szenvedélyét, de sajnos tévedett. Egyenesen fizikai fájdalmat okozott neki, mikor direkt el kellett rontani a krémes receptjét, a rossz minőségű hozzávalók és eszközök láttán pedig majdnem felfordult a gyomra. Olyankor a kis zugába vágyott, ahol minden tematikusan volt elrendezve, ahol könnyedén találta meg azt, amit keresett, ahol friss és minőségi alapanyagokkal dolgozhatott; ezekben a percekben csak a cukrászda konyhájában akart lenni. 

 Egy hideg, hóesésben gazdag napon, matematika óra után sebesen pakolta össze tankönyveit, hogy minél előbb kijuthasson az intézmény falai közül, annak érdekében, hogy dolgozni mehessen. 

- Jungkook-shi! – bökte oldalba legjobb barátja, Jimin, lelkes mosollyal arcán. – Mit csinálsz délután? Megy egy jó film a mozikban, megnézhetnénk.

- Bocsi hyung, de nem érek rá – válaszolt a fiatalabb, rá sem pillantva a narancssárga fürtösre, aki csalódottan dőlt hátra székében, lebiggyesztett ajkakkal.

- Aish Kookie, neked mindig van valami dolgod! El sem tudom képzelni, miket művelhetsz minden áldott nap – fújtatott továbbra is, kíváncsian kezdve bökdösni legjobb barátja karját. – Csak nem megtetszett valaki?

- Nem – forgatta meg szemeit a fiú, miközben becipzárazta táskáját. Nem szerette, amikor ilyeneket mondott neki barátja, valahogy frusztrálta a helyzet. Jimin ugyan tudta, hogy Jungkook a másik csapatban játszik, nem igazán szoktak erről beszélni, csak ha az idősebbre rájött az öt perc. Ironikus volt, hogy Jimin tudott barátja identitásáról, de titkos szenvedélyéről nem. – Dolgozom!

- Dolgozol?! – akadt fenn a meglepettségtől Jimin szemöldöke, egyre kíváncsibban piszkálva a fiatal fiú ingujját. – Mióta, és mégis hol?

- Ez nem lényeges – rántotta meg vállát, már megbánva azt a botlását, hogy elszólta magát. Nem akarta elmondani a titkát, de nagyon úgy festett a helyzet, hogy ha nem távozik azon nyomban, a rámenős kamasz könnyedén kiszedi belőle az információkat.

- Aish Jungkook, legalább azt mondd meg, miért melózol? A szüleidnek cukrászdája van, nem? Akkor tuti jól keresnek – vonta a logikus következtetéseket az idősebb, időközben inkább magának, mintsem legjobb barátjának magyarázva.

- De igen – bólintott féléken a barnahajú.

- Akkor? 

- Egy kis plusz pénzt gyűjtök az egyetemre… – makogta a fiú, immár tényleg szabadulni akarva a kínos helyzetből. – Már ez is baj?

- A-a – csóválta meg fejét játékosan a másik, hirtelen arcára került, ragyogó mosollyal boldogítva a cukrásztanoncot. – Na, lódulj dolgozni! De ígérd meg, hogy egyszer veszel ki szabadnapot, hogy elmehessünk végre egy filmre! Tudod milyen idegesítő azt hallgatni a többiektől, mennyire kár, hogy nem láttam ezt meg azt?

- Sajnálom hyung – szégyellte el magát rögvest, ahogy végighallgatta, milyen kellemetlenségeket okozott barátjának, csupán azzal, hogy bizonyos alkalmakkor nem volt képes elszakadni a konyhától. Az idősebb hangosan felnevetve lökte oldalba a fiút, elragadó mosolyával ajándékozva meg a meghökkent kamaszt.

- Rá se ránts öcskös, csak ígérd meg!

- Megígérem! – bólintott félszegen, gyér mosollyal ajkai szegletében, ahogy lassan felállt helyéről, meghajolt barátja előtt, és sietősen távozott a teremből. 

 Bakancsa alatt csak úgy ropogott a tapadós, eddig érintetlen hó, miközben egyik lábát kapkodva a másik után, sietett a Sweet Kookies-ba, annak érdekében, hogy minél előbb kötényt húzva magára, elsajátíthassa még kidolgozatlan receptjeit, melyeket egy füzetben őrzött. A sok-sok papírból összerakott, már rongyosodó könyvecske oldalai sárgultak, a rajtuk csúnyán táncikáló betűk pedig szinte kiolvashatatlan állapotban pihentek, de Jungkook mindez tökéletesen megfelelt. Gyakran, miközben álmodozott fizika, vagy történelem óra közben, új édességekre gondolt: elképzelte az ízek harmóniáját, a tálalás szépségét, az aromák egyenlőségét, az illatokat és az elégedettséget magában, hogy képes volt kitalálni valami újat. A fiatal fiúban rengeteg ötlet és vágy kavargott aziránt, hogy eddig fel nem fedezett desszerteket alkosson, még több és több örömet okozva az embereknek.

 A kis csengő megszólalt feje felett, ahogy a szépen kifaragott faajtót kinyitotta, ezzel véglegesen megérkezve a cukrászdába. Viszonylag nagy sor uralkodott náluk, nem véletlenül, mivel egész Busanban az ő süteményeik voltak a legízletesebbek, hála Jungkooknak, aki akkor éppen a kassza mögött, kedvesen mosolygó édesanyjára pillantott. A ragyogó, negyvenfelé közelítő nő boldogan vette észre kisfiát, de mivel sok ember jelen volt, így csupán fejével biccentett neki, hogy a hátsó ajtón keresztül menjen a konyhába.

 A kamasz nyugodtan vette le kabátját és akasztotta a fogasra, miközben táskájából rongyos füzetét halászta elő, majd szépen lassan a hatalmas konyhaasztalhoz lépett, melynek lisztes lapjára tette le a receptekkel teli könyvet. Véletlenszerűen, csak úgy a közepén felcsapta a noteszt, minden mindegy alapon választva ki azt az édességet, amit tökéletesíteni vágyott. A szerencsés nyertes nem volt más, mint a Fehér Csók, amely a fiú egyik specialitásának számított. Bár a világos cukormáz bevonatú, belül krémes desszert még koránt sem volt tökéletes, Jungkook személyes kedvencének tartotta azt. Rajta kívül, senki sem tudta elkészíteni, ez pedig különös elégedettséggel töltötte el az ifjú cukrászt. A finomság megalkotása rendkívül egyszerű feladatnak bizonyult, és minden alkalommal, amikor megszületett – a mások számára csodaként emlegetett – Fehér Csók, a vevők hatalmas lelkesedéssel vásárolták az ízletes végeredményt. A család már az első kísérleti példányokat is árulta, ám minden alkalommal, amikor a fiú újra és újra elkészítette eme desszertet, az egyre jobbnak és jobbnak bizonyult az idő múlásával. Jungkook mindig valamit változtatott rajta, hogy egyszer majd tökéletes legyen szorgos kezének gyümölcse. 

 Különös mosollyal ajkain készítette elő a szükséges eszközöket és hozzávalókat, majd kötényt ragadva neki is látott a sütésnek. Gondosan keverte ki a tölteléket, megfelelően édesítve azt, aztán pedig makulátlan alakúra formálta a félkész gombócokat, miközben fél szemmel a cukormázat csinálta. Ahogy bevonta a már megtöltött sütiket a szép díszítéssel, eldöntötte, hogy némi dekorációval feldobja az amúgy egyszerű alkotását.

- Mi a mai ajánlat, Jungkookie? – libbent be az ajtón édesapja, kezében egy hatalmas kosárral, melyben friss gyümölcsök sorakoztak. A fia fel sem emelte tekintetét a díszítésből, mikor válaszolt.

- Fehér Csók – mondta, teljesen transzba esve.

- Nagyszerű, az már éppen fogyóban van – felelte az édesapja, s miután letette a halom édes aromájú termést valahova a helyiségbe, kaján mosollyal ajkain ment gyermeke mellé. – Mellesleg, van itt egy fiú, aki nagyon dicséri a süteményeidet, és meg szeretne ismerni – kacsintott az időközben elpirult gyermekre, ahogy kicsit még meg is bökte karját. Jungkook édesapja olyan volt számára, mint egy barát, főleg, mert a férfi állandóan pasit akart találni a kamasznak, ami egyszerre nevettette és ijesztette meg.

- Apa, éppen dolgozom.

- Tudom fiam, de már tizenhét vagy, én a te korodban…

- Folyton csajoztál, igen, már mesélted párszor – fejezte be a mondatot a férfi helyett, ahogy az utolsó süteményt is a tálcára helyezte. – De én meleg vagyok, és így valamennyivel nehezebb.

- Ne hidd azt, hogy ezzel egyedül vagy – vágott egy grimaszt édesapja, akár egy lázadó kamasz, miközben kezébe vette az édességeket tartalmazó edényt.

- Apa! – szólt szülője után a fiú, mielőtt az még távozott volna.

- Tessék.

- Kaphatok holnap szabadnapot? – pillantott óvatosan a meglepett tekintetű apjára, aki olyan grimaszokat produkált, melyeket eddig a fiú sosem látott.

- Szabadnapot? Miért, hova szeretnél menni?

- Tudod, holnap péntek lesz, és megígértem Jimin hyungnak, hogy elmegyek vele moziba. Ismered Minnie-t, egyszer már bemutattam…

- Az a narancssárga hajú srác, ugye?

- Igen, ő – bólintott egyet, reménykedve abban, hogy nem fog sokáig tartani ez a beszélgetés, mivel sem ideje, sem hangulata nem volt erről beszélgetni. Különben is, még rengeteg dolga akadt a fiúnak, amit aznap el akart végezni, annak érdekében, hogy másnap bűntudat nélkül mehessen el barátjával.

- Felőlem mehetsz. Péntekenként amúgy sem olyan nagy a forgalmunk – rántotta meg vállát a férfi, aminek hála a fia végleg feloldódott. – Ó, és mit mondjak a fiúnak, aki látni szeretne?

- Aish apa! – ráncolta homlokát a kamasz, mert a legutolsó dolog lett volna az a srác, akivel foglalkozni akart. – Csak mondd meg neki, hogy köszönöm a bókot, de jelenleg túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy kimenjek. És bökj mellé egy „sajnálom”-ot is.

- Mintha máris egy sztár lennél – mosolygott rá, majd egyszerűen távozott a helyiségből.

 Másnap a fiú és a legjobb barátja remekül érezték magukat délután, ahogy a moziteremben ülve figyelték a hatalmas vászonra kivetített mozgóképet. Valami akciófilmre mentek, ami az elején egyáltalán nem izgatta a fiatalabbat, de Jimin győzködésére végigülte és a stáblista megjelenésekor már nem bánta, hogy végül ezt nézték meg. 

 Jungkookban a mozis délután végül hatalmas pozitív élményként maradt meg, amikor is sikerült egy kicsit több időt eltölteni legjobb barátjával, akinek egész végig be nem állt a szája. De a fiú nem bánta, élvezettel hallgatta a másik hablatyolását az iskoláról, a lányokról, és a fizikatanárnő különös színekben pompázó hajkoronájáról. Hangos kacagások közepette sétáltak a már sötét utcákon, ezzel melegséget keltve a fiatalabb szívében. Nagyon szeretett Jiminnel lenni, és az ilyen kedves pillanataikban, mindig elkapta a vágy, hogy szerelmes legyen. Nem a narancssárga fürtösbe, hanem valakibe; egy különleges fiúba, akivel eltölthette volna minden szabadidejét. Jungkook soha senkinek nem mondta volna, mennyire vágyott a szerelemre, ezt is olyan kínos dolognak érezte, mint a sütés iránt táplált szenvedélyét.

 Mikor hazaért, csak köszönt szüleinek s rögtön a szobájába ment, ahol ágyára vetette magát, és apró füzetével az ölében talált ki új recepteket, melyek már egy ideje elméjében pihentek. Tudta, hogy másnap nyugodt szívvel kísérletezhet majd konyhájában, így Jungkook szabadjára engedte fantáziáját, és akkor éjjel legalább öt újabb sütemény alapja született meg.

 Szombat délelőtt éppen a pultnál válogatta ki a ribizli tortája hozzávalóit, mikor halk kopogást vélt felfedezni az aprócska ajtón. Homlokráncolva mondott igent, az ismeretlen személy, szavak nélküli kérésére. 

- Édesem – hallotta meg édesanyja csilingelő hangját, mire felkapta fejét, de az megállapodott egy érdekes vonásokkal megáldott, szőkefürtös, Dér Jankóra hasonlító fiatalemberen, aki barátságos mosollyal ajándékozta meg. – Zavarlak?

- Dehogyis – görbült kicsit felfele szája, ahogy kötényét leakasztotta nyakából, miközben lisztes kezét törölte bele nadrágjába. Közelebb lépett egyik szülőjéhez, és a mellette álló idegenhez, kíváncsian tekintve kettejükre. – Gond van?

- Nincs – rázta meg fejét anyukája, majd zavartan a jobbján ácsorgó idegenre pillantott, gyengéden simítva meg annak karját. – Bemutatom neked Min Yoongit, mostantól velünk fog dolgozni.

- Örvendek a találkozásnak – hajolt meg mélyen az újonnan megismert fiatalember, amitől Jungkooknak teljesen elállt a lélegzete. Még senki sem volt vele ennyire tisztelettudó, és ez tetszett a fiúnak, annak ellenére is, hogy a másik csak egy egyszerű protokollt tartott be. A fiatal cukrásszal nem szoktak kedvesen viselkedni, Jimin és szülei kivételével, mivel nem volt egy népszerű diák, így az efféle udvariassághoz sem volt hozzászokva.

- Szintúgy – viszonozta a gesztust a másik, félénkebben pillantva az érdekes vonású, valószínűleg idősebb fiúra.

- Yoongi cukrásznak készül, és még hiányzik egy gyakorlati vizsgája – vette át a szót megint édesanyja, kissé a szokottnál lelkesebben beszélve. – Ha nincs terhedre, megtaníthatnád néhány dologra.

- Nem látom akadályát – mosolyodott el haloványan Jungkook, biztosítva anyukáját arról, hogy nem lesz ebből problémája.

- Remek! Akkor magatokra is hagylak benneteket – felelte az idősebb hölgy, azzal gyorsan távozott is a helyiségből. A két fiú kettesben maradt, és meg kell hagyni kissé kínos volt kettejük között a légkör. Jungkook nem tudta mit kellett volna mondania, Yoongi pedig éppen bele volt merülve a csodálatos konyha, esztétikus látványába.

- Khm! – köhintett egyet az ifjú cukrász, mert bár nem akart modortalannak tűnni a szőkével szemben, nem ért rá egész nap. A másik kissé elpirulva nézett a fekete fürtösre, majd megnyalva ajkai szélét, sietősen lépett mellé. – Kezdhetjük?

- Persze, és elnézést!

- Semmi gond – mosolyodott el a fiatalabb, ahogy a szabadkozó szemekbe pillantott.

- Tudod, egy kicsit zavarban vagyok – vakarta meg tarkóját, folyamatosan Jungkookot bámulva, amely egyszerre töltötte el zavarral és hihetetlen örömmel a fiút, mert még sosem nézett rá ilyen hosszú ideig, egy ennyire dekoratív személy. – Már nagyon régóta járok ide, és mindig is szerettem volna gratulálni a süteményeidhez, hyung.

- Hyung?! – akadt fenn a másik szeme, halk kuncogást hallatva magából, amit Yoongi nem igazán tudott hova rakni. – Ne szólíts, kérlek hyungnak.

- Miért? Már több éve sütsz itt, nem? – pislogott nagyokat a szőke fürtös.

- De igen – nevetett továbbra is Jungkook. – Viszont még csak gimnazista vagyok.

- Igazán? – lepődött meg Yoongi, hatalmasra kerekedett szemekkel pislogva a tehetséges ifjoncra. – Én tényleg azt hittem, már teljes állásban dolgozol.

- Sajnos még nem, pedig nagyon jó lenne – sóhajtott fel a fekete tincsekkel megáldott gyermek, melyet a mellette álló csak egy mosollyal nyugtázott. Jungkooknak tetszett Yoongi, szimpatikusnak és kedvesnek találta a fiút. Már csak arra volt kíváncsi, mennyire volt jártas a konyhában. – Nekikezdhetünk akkor a sütésnek?

- Természetesen! – bólintott. – Mit terveztél mára?

- Ribizli tortát!

 Hamar eltelt azaz idő, amíg az édesség elkészült, és tökéletesre dekorált nem lett. Jungkook csupán elmagyarázta Yoonginak, mit és hogyan kell tennie, az pedig egy szó nélkül teljesítette az utasításokat; a fiatal fiú teljesen le volt nyűgözve. Alkotás közben a szőkének be nem állt a szája, állandóan Jungkookot kérdezgette az iskoláról, mióta készít süteményeket, és mikor fedezte fel a tehetségét. A tinédzser örömmel válaszolgatott, mert előtte még senkivel nem beszélt ilyesmiről, s jó volt egy kicsit elrugaszkodni az átlagos középiskolai kérdésektől, kicsit a szakmai tudását osztva meg a másikkal. 

- Mondd csak Jungkook-ah – kezdett bele Yoongi, ahogy egy tésztát gyúrt, pontosan úgy, ahogy a mellette szorgosan dolgozó kamasz. – Van barátnőd?

- Öhm… – a hirtelen érdeklődésre nem tudott mit mondani. Először komolyan elgondolkozott azon, hogy az igazat mondja, vagy sem, de aztán inkább egy egyszerűbb verziónál maradt. – Nincs.

- Hogyhogy? Egy ilyen helyes srácért biztos bomlanak a csajok – kacsintott hamiskásan a szőkefürtös, kedves mosollyal ajkai szegletében vizslatva a fiatalabbat. Jungkook a kijelentésre teljesen elpirult; előtte még senki sem nevezte helyesnek, pláne egy Min Yoongi típusú férfi nem.

- Nem vagyok valami népszerű az iskolában – vallotta be. Yoongi szemei a döbbenettől kerekedtek el.

- Nem?! Miért?

- Fogalmam sincs – rántotta meg vállait. Jungkook tényleg nem tudta, mi okból kifolyólag nem volt populáris, bár annyira nem is vágyott a gimis hírnévre. – Nem felelek meg nekik, nem tudom. Nem is igazán érdekel.

- Vannak barátaid?

- Persze, hogy vannak – nevetett fel, mivel érezte az idősebb hangjában megbújni vélt aggodalmat. – Ne hidd, hogy antiszociális vagyok.

- Dehogy. Aki ilyen sütiket képes alkotni, az rossz ember nem lehet.

 Jungkook nem mutatta ki, de rendkívül jól estek neki az efféle szavak, különösen Yoongitól, akit ugyan csak aznap ismert meg, viszont már akkor megkedvelte. Máshogy, mint Jimint, mert a vöröske a legjobb barátja volt, ellenben Yoongi… tetszett a fiúnak. Nem tudott meg túl sokat róla, de kívánatosnak és vonzónak látta karizmáját, vele pedig kedvesen viselkedett. Jungkooknak ennyi elég volt ahhoz, hogy közelebb akarjon kerülni az idősebbhez.

- És hyung, neked van barátnőd? – vetette fel ő is kérdést, ha már őt is kifaggatták a témáról.

- Nincs, és nem is lesz – érkezett a határozott válasz.

- És volt már?

- Persze – nevetett a másik, ám koránt sem tűnt túlzottan vidámnak ez a kacagás. – Bár nem lett jó vége a dolognak.

- Mi történt? – érdeklődött a fiatalabb, egyre gyorsabb tempóban gyúrva a tésztát. Jungkook kíváncsi volt, egy ilyen srácnak hogyhogy nem működött a párkapcsolata… talán összetörték a szívét?

- Csúnyán megbántottam a lányt.

- Mivel? – A fiú talán egy picit indiszkrét volt, de ez Yoongit egy cseppet sem zavarta, betudta egy tipikus tinis viselkedésnek, amit Jungkook esetében kifejezetten aranyosnak gondolt. 

- Megcsaltam.

 Jungkook keze leállt; őszintén ledöbbent a mondat hallatán, mivel nem gondolta hűtlen típusnak a szőkét. Nem ábrándult ki belőle, mivel a fiúnak fogalma sem volt a párkapcsolatok bonyodalmairól, így nem tudta, mi okból kifolyólag tette Yoongi azt, amit. 

- M-megcsaltad? – akadt meg kicsit hangja a meglepettségtől. – Miért?

- Nem kell semmi rosszra gondolnod, nem vagyok egy félrelépő fajta, csak… – itt nyelt egyet. – Rá kellett jönnöm, hogy az a lány nem tudott boldoggá tenni, és ezt legegyszerűbben egy csókkal értem el, valaki mástól.

- Értem – bólintott, s ez a válasz kielégítőnek is bizonyult, viszont volt még valami, ami érdekelte a fiatalabbat. – De miért nem lesz többé barátnőd?

- Mert meleg vagyok – mosolyodott el az idősebb, mire Jungkook szemei úgy dülledtek ki, mintha az előbb vágták volna tarkón. Yoongi meleg volt, ez pedig valamiért hatalmas örömmel, és különös mennyiségű melegséggel öntötte el a fiú szívét.

 Teltek a napok meg a hetek, s ez idő alatt Jungkook rengeteg mindenre tanította meg Yoongit sütés terén, ami a látványos fejlődésén látszódott meg a leginkább. Az egyetemista korú fiú rendkívül gyakorlottnak számított a konyhában, így a fiatalabbnak csupán a pontosságra, és az ízek esztétikájára kellett megtanítania őt, ami sikeresnek bizonyult. Emellett persze jobban megismerték egymást… És Jungkook menthetetlenül beleszeretett. A fiú pontosan tudta, hogy ilyen kevés idő után nem lehet szerelmes, és érezte, hogy ezek csupán heves vágyak, mégis képtelen volt ellentmondani nekik. Mindig Yoongi mellett akart lenni, vele beszélgetni, csókolni, érezni őt… Olyasmikre vágyott, amiket nem kaphatott meg, ez pedig elkeserítette a fiút.

 Egyik iskola utáni délután épp a Sugar-Dream süteményének elkészítésén dolgozott, amit kifejezetten nem szeretett, mert egyszer sem tudta az édességet tökéletesre megcsinálni. Valami sosem stimmelt, és nem is az volt a gond, hogy hibázott, – mert tévedni emberi dolog – hanem az, hogy egyszerűen nem találta meg a gyengeségét. Jungkooknak fogalma sem volt arról, mit rontott el a pudingszerű sütiben, ez pedig idegesítette őt. Épp a krémet keverte, mikor kopogtattak ajtaján.

- Zavarlak? – dugta be fejét a nyíláson Yoongi, mire Jungkooknak felragyogott a szeme, s azon nyomban rázni kezdte fejét.

- Dehogy, gyere csak be – intett, ahogy szépen lassan a szőke fürtök gazdája beljebb merészkedett. – Mi újság?

- Átmentem a vizsgámon – felelte boldogan Yoongi, s a hír hallatán Jungkook legszívesebben a fiú nyakába ugrott volna, de koszos, lisztes kezei miatt, csak mosolyával tudta jelezni örömét.

- Hyung, ez nagyszerű! Gratulálok!

- Köszönöm, de nélküled nem ment volna – szerénykedett a másik.

- Jaj, ne mondj már ilyeneket, nem én vizsgáztam le helyetted, és olyan sok mindent nem is tanítottam! – nevetett hangosan a fiú, ezzel széles mosolyt varázsolva a szépvonású fiatalemberre.

 Kellemes csend telepedett kettejük közé, amit egyikőjük sem kívánt megszakítani. Perceken keresztül, csupán mozdulatlanul, néma méltóságban figyelték egymást, szemük csillogásával fejezve ki a másik iránt táplált csodálatot.

- Sugar-Dream-et sütsz? – kérdezte hirtelen Yoongi, a konyhaasztalon pihenő eszközökre, s a félkész állapotú krémre pillantva.

- Ühüm. Segítesz? – pislogott kíváncsian a fiatalabb, válaszul pedig egy széles mosolyt kapott, ami pozitív válasznak bizonyult, mivel nem sokkal később ott termett mellette hyungja. Meghitt is lehetett volna a sütés, ám Jungkook csalódottan húzogatta száját, mikor megkóstolta a még nem tökéletes pudingszerűséget. – Valami nem jó. 

- Hadd kóstoljam meg! – vette el a kanalat a tinédzser kezéből Yoongi, majd megízlelte az egyetlen édességet, amelynek elkészítése mindig kifogott az ügyes kis szakácson. A szőkefürtös fiatalos orcáján halovány mosoly jelent meg. – Rakj bele több cukrot!

- Többet? – pislogott hatalmasakat Kookie, ahogy figyelte az idősebb egyszerű mozdulatait, melyekkel megragadta az édesítőt, és könnyedén a pudingba öntötte azt, majd erősen elkeverte. Mihelyst készen lett az alkotás, Yoongi beledugta mutató ujját, s Jungkook felé irányította azt.

- Kóstold meg!

 A fiú nagyra kerekedett szemekkel fürkészte a vaníliapuding bevonatú testrészt, aztán vonakodva ugyan, de végül Yoongi szép, hosszú zongoraujját a szájába vette. Nyelvéve automatikusan kezdett körözni körülötte, egy millimétert sem hagyva krémesen, kiélvezve a nem mindennapi helyzetüket. A fiú különösen élvezte, hogy Yoongi ujját szopogathatta, mégis a túlságosan pajkos gondolatai, s teste már megindulni készült reakciói miatt, elvált a barátjától.

- Finom – nyelt egy kisebbet a fiatalabb, halkan sóhajtozva, miközben tekintetét le sem tudta venni az idősebbről. Az óvatosan egyenesedett fel, eddig az asztalra könyökölt pozíciójából, szinte teljesen belehajolva az ifjú cukrász arcába.

- Csak finom?

- Nem – nyelt egy kisebbet, folyamatosan Yoongi makulátlan arcát vizslatva. – Egyszerűen tökéletes!

 Végszónak pont megfelelt. Az egyetemista korú fiú nem tétlenkedett tovább, ajkait hevesen a fiúéra nyomta, szenvedélyes csókba invitálva a gimis gyermeket. Nyelvét akaratosan átdugta a másik szájában, ott járva kecses keringőt, miközben derekánál ragadta meg Jungkookot, olyan közel húzva magához, mint aki sosem akarja elengedni. Vadul, akaratosan falták egymást, pont úgy, akár egy friss házaspár, holott csupán két cukrász voltak, nyakig lisztesen, s könyékig pudingosan. Jungkook pontosan tudta, hogy a hely nem volt megfelelő a vágyaik kiterjesztésének, de nem érdekelte. Kiélvezte a csóknak minden másodpercét, melynek ízeiben fel vélte fedezni a Sugar-Dream új, felemelő aromáját.