Noel's Galaxy

 Basszus, basszus, basszus! Ez a mondat százszor jobban hangzott a fejemben, de így kimondva annyira… Aish, most iszonyat idiótának nézhet, mégis mit tegyek? Oké Hongki, nyugodj le, de baromi gyorsan! Mi lehet a legrosszabb, ami megtörténhet? Felképel, és elhúz a francba! De ha nem szimpatizálna velem, nem lennénk ilyen jóban, nem igaz? Vagy ez tényleg csak egy idióta barátság? Aish, kussolj már te idióta!

- Rendben – mondta hirtelen, ami teljesen kizökkentett a pánikoló gondolataimból. Mit mondott az előbb?

- T-tessék? – ráncoltam értetlenül homlokomat, mintha olyan nyomorék lettem volna, hogy még ezt az egyszerű szót sem bírtam felfogni. Mondjuk ez így is volt.

- Leszek a pasid – vonta meg vállait, mintha ezt a feltételt teljesítenie egyszerűbb lenne, mint levegőt venni. Aggódnom kellene, amiért ilyen lazán kezelte a dolgot?

- Oh… O-oké – sütöttem le hirtelen pillantásomat, megpróbálva elrejteni az örömömet arcomról. Elmondani nem tudtam volna, mennyire boldog voltam attól, hogy Sehun igent mondott nekem. Majdnem lenyomta ott valami szexi-szólót, csak az a probléma állt fenn, hogy sem szexi sem pedig szóló nem voltam, arról nem is beszélve, hogy nem is tudok táncolni. Így maradtam a kussban vigyorgásnál, abban már úgy is profi voltam.

- Most, miért vagy zavarban?

- Nem is vagyok! – tiltakoztam azonnal, de nevetése alapján nem igazán akart hinni nekem.

- Na persze – forgatta meg szemeit, kedvesen mosolyogva. – Sikerült, a tiéd vagyok, akkor miért viselkedsz így?

- Hogy viselkedem? – vontam össze szemöldökömet, óvatosan pillantva a hatalmas barna szemekbe.

- Hát így… olyan furán.

- B-bocsánat! – motyogtam valami ehhez hasonlót, majd kínos csend állt kettőnk közé. Meg kell hagyni, tényleg kissé feszélyezve éreztem magam a közelébe, mert annyira örültem, hogy hivatalosan is összejöttünk, bár ez még akkor sem tűnt valós kapcsolatnak. Meg sem csókoltam, át sem öleltem, csak álltam előtte, mint egy kiszáradt fadarab, azzal pedig túl sok mindent nem tudott volna kezdeni… Egy világi nyomorék vagyok, tudom, senkinek nem kell mondania!

- Én asszem megyek – szólalt meg hirtelen, mire ellenkezni akartam, de aztán meggondoltam magam. Ha nem voltam képes hozzászólni, mit csináltunk volna, ha ott marad nálam? Még a balfasz állapotban voltam, nem akartam, hogy tovább lásson úgy.

- Rendben – aprót bólintottam.

- Akkor ezt a koncertes dolgot még megbeszéljük, oks?

- Megmondtam, hogy kifizetem jegyedet! – válaszoltam rendíthetetlenül, mire elmosolyodott.

- Tudom, és köszönöm. Én a részletekre gondoltam; Hogy rendeled meg azokat, mivel megyünk a koncertre meg ilyesmik…

- Ez még azért messze van – mondtam halkan, észrevétlenül sóhajtva egy nagyobbat. – De ja, majd megbeszéljük.

- Rendben – mosolygott, majd készült is távozni, de előtte még küldött felém egy szép mosolyt. – Holnap látjuk egymást a suliban!

- De Sehun…

- Mi az?

- Péntek van – mondtam.

- Ja tényleg! – mosolygott kissé kínosan, óvatosan vakargatva tarkóját. És még én voltam zavarban…

 Egyedül maradtam. Totál egymagamban voltam abban a hatalmas házban – amit Sehun csak Rich Bitch City-nek emlegetett – és mit csináltam? Mit tett Lee Hongki, a mindig hideg, sok esetben teljesen távolságtartó, gazdag srác? Ordítottam, basszus! Valószínűleg ki kellett engednem a testemben tomboló feszültséget, így erre a legjobb megoldás tényleg a kiabálás volt, bár reméltem, hogy a karótnyelt Mrs. Kwon nem jelent fel csendháborításért, mert ha igen, esküszöm fejbe lőttem volna magam. Kinézek én már mindent, abból az aszott nyuggerből… De nem is róla volt szó, hanem arról, hogy megszereztem Sehunt. Az első barátomat. Jézusom, mennyire le vagyok maradva; tizenhét évesen még csak most szerzem meg az első normális kapcsolatomat, mi lett volna, ha ez sem történik meg? Valószínűleg mehetek apácának. Bár azok asszem nem kapnak nyugdíjat… Isten néha még Kim Jong Un-t is felülmúlta köcsögség szempontjából.

 Jó kedvem volt aznap délután; megszereztem magamnak a kis goth gyereket, ráadásul elmehettem a kedvenc énekesem koncertjére, és ez már biztos volt, mivel drágalátos őseim is elengedtek. Jobban mondva, legyintettek rá, mondván, hogy szinte már felnőtt vagyok, és amíg nem döglöm meg, addig azt csinálok, amit akarok. Felelősségteljes szüleim vannak tudom, de én elvagyok velük, mert legalább ilyenkor kihasználhatom a hanyagságukat. Tehát mehettem az Adam Lambert koncertre, amire a jegyeket, már aznap este meg is rendeltem. Lehet meg kellett volna beszélnem Sehunnal a dolgot, de meg akartam lepni azzal, hogy a harmadik sorba szereztem helyet. Annak tuti örülni fog – gondoltam magamban, mikor már a pénzt is átutaltam, bár lehet tényleg tájékoztatnom kellett volna erről. Mindegy, legfeljebb nem tetszik neki… Ami amúgy baromi lényeges lenne, hogy igenis tetsszen neki a dolog, különben én égek be, de rendesen. Aish mindegy, a lényeg az volt, hogy eltelt a hétvégém, leginkább azzal, hogy ezt a koncertet és a hónap végi dolgokat intéztem, ami már a nyakunkon volt, elég rendesen.

 Hétfőn a srác elé álltam, és közöltem vele, melyik sorba szereztem meg a jegyeket. Konkrétan ott a folyosó közepén a nyakamba vetette magát, és szerintem, ha nem bámultak volna ránk annyian, még arcon is csókol, amit egy cseppet sem bántam volna, elvégre Sehuntól érkezett volna a puszi. Ezt sajnos mellőztük, de annak a lelkes ölelésnek is örültem, elvégre a goth – gothokhoz nem megszokott módon – fülig érő vigyorral mászkált egész nap, azzal a tudattal, hogy szinte testközelből láthatja majd Adamet. Bevallom, ez a gondolat engem is rendesen lázba hozott, elvégre mégiscsak egy istenségről beszéltünk, aki a mi aprócska országunkba készült ellátogatni… Oké, Dél-Koreai annyira nem volt kicsi, de azért Amerikához viszonyítva borsszemek voltunk, nem többek. És Adam Lambert nálunk készült fellépni… Csoda, hogy nem csináltam össze magam a boldogságtól.

…

 És eljött a koncert estéje is. Sehunnal nagyon durván vártuk már azt az estét, tekintve, hogy az egy elég nagy mérföldköve volt a „kapcsolatunknak”, csak ezt akkor még nem tudtuk. Kicsit ki voltam akadva, amiért ő és én még konkrétan semmi olyat nem tettünk, amit egy normális pár szokott; még az első csókunk sem volt meg, de nem is igazán érintkeztünk. Persze, ő néha megfogta a kezemet, megölelt és mindig a közelemben volt, de ezeken túl semmi. Időnként egy-egy unalmasabb órán, beszereztem tőle némi combcirógatást, a szokásosnál kicsit forróbb érintéseket testemen, amit baromira szerettem, csak már többet akartam. Sokkal többet, de semmit nem sietethettem, elvégre friss volt a kapcsolatunk, nem akartam elbaszni a dolgot, főleg úgy, hogy nem tudtam, hogyan működik ez a járás dolog. Gondoltam, majd kitapasztalom. A lófaszt! Kézikönyv kellene ehhez a hülyeséghez, komolyan!

 Aznap este, Sehun átjött hozzánk, hogy ott készüljön el, utána pedig kocsival mentünk a helyszínre, de még mielőtt elindultunk volna, a fiú átöltözött. Gondolom, jól akart kinézni, bár nem értettem, mit tökölt ennyit a fürdőszobában. Én csak egy szimpla farmert húztam magamra, egy zenekaros felsővel, rá pedig élénkék zakót választottam, melynek ujját könyékig feltűrtem. Az összhatásomat koromfekete bakancsom csillogása ékesítette meg, amit még néhány héttel a nagy este előtt vettem. Karomon baromi sok színes karkötő díszelgett, egyik ujjamon egy gyűrűvel, fülemben pedig a kedvenc fülbevalóm lógott, és amikor belenéztem a tükörbe, tökéletesen meg voltam elégedve a látvánnyal. És már kíváncsi voltam, Sehun egy tízes skálán mennyire fog észveszejtően kinézni; reméltem, hogy kiüti a maxot, ha már olyan sokat tollászkodott.

 Végül kinyílt az a bizonyos ajtó. És wow! A goth gyerek füstösen kisminkelte a szemét, és még kontaktlencsét is rakott bele, ezáltal íriszei égszínkékben pillantottak vissza rám, ami átlagnál fehérebb bőréhez nagyon passzolt. Amúgy az arcát valamiféle csillámos cuccal szórhatta be, mert úgy ragyogott az egész feje, mintha belefulladt volna egy adag csillámporba, ami amúgy iszonyat jól festett rajta. Jobb fülében egy kicsit hosszabb tollas fülbevaló lógott, a balban pedig egy fültágítónak kinéző valami, amire jobbnak láttam, nem rákérdezni mi az pontosan. Körmei feketére voltak kilakkozva, rajtuk viszont minta is díszelgett, aminek pontos formáját nem tudtam kivenni, de iszonyat jól nézett ki, azt meg kellett hagynom. Egy visual kei stílusú bőrgatyába bújtatta vékony, mégis rendkívül formás lábait, ami nekem külön örömként szolgált, lábfején pedig egy klasszikus japán punk cipő virított, pont olyan, amilyet abban a fura animében láttam… Mi is volt a címe? Ja igen! Nana! Abban az egyik gitáros srác is pont olyat viselt, mint ő. A lényeg, hogy remekül nézett ki és csodálom, hogy semmi nem fröccsent rá az orrvérzésemből; bár a csillámpónis felső nem igazán illett az összképbe.

- Komolyan ebben akarsz jönni? – pillantottam ijedten a pólóra, amit még poénból vettem neki a születésnapjára, egyfajta kiengesztelésül, amiért betörtem az orrát.

- Tőled kaptam, szóval igen! – mosolygott büszkén, majd közelebb lépve hozzám, óvatosan megfogta kézfejemet. – Amúgy hogy tetszem? A kislányos felsőt leszámítva. – Meglepett a csajos szendesége, és azaz enyhe pír, ami az arcára került, de aranyosnak gondoltam őt ezzel, így mosolyogva megcirógattam a puha bőrt.

- Őszintén? Szerintem, ha mindennap így mennél suliba, komoly konkurencia lennél a legtöbb lánynak!

- Köszönöm! – nevetett fel jóízűen, megértve a viccemben elbújtatott bókot is, ami szerintem jólesett neki. Elvégre ki nem örül annak, ha szépnek nevezik? Oké, én speciel a helyes jelzőt jobban csíptem, de nem tudtam mit tenni, Sehun akkor is baromi gyönyörű volt, így akkor sem tudtam volna jóképűnek nevezni, ha arra kér.

 Jó hangulatban indultunk el a koncert helyszínére. Egész úton viccelődtünk, meg beszélgettünk, ami különösen jó volt a számomra, elvégre legutóbb, amikor kettesben voltunk nálunk, kissé beégtem a szemérmes örömömmel, amit akkor tanúsítottam, mikor elfogadta a „felkérésemet”. Aish, milyen idióta szó már ez a kapcsolatunkra?! Gratulálok Lee Hongki, nem hoztad szégyenbe a nyomorék mivoltodat, tolod a szokásos formád apukám! Lehet romantikusabbnak kellett volna lennem, amikor megkértem arra, hogy járjunk? Hát, most már rohadtul mindegy, mindkettőnknek, mivel jártunk vagy mi. Nem igazán tudtam a mi „valaminket” járásnak nevezni, mert öleléseken és kedvesebb érintéseken kívül semmit nem csináltunk. Tudtam, hogy egy kapcsolatban nem szabad elkapkodni semmit sem, na de ennyire? Aish, ebbe én bele fogok őrülni.

 Nem túlzok, ha azt mondom, hogy fél Korea ott volt abban a hatalmas csarnokban, amit nem is csodálok, elvégre egy totális alfahím szexcsászár készült felrobbantani a színpadot. Emlékszem, baromi izgatott voltam, hogy végre élőben láthatom azt a férfit, akire éveken keresztül csorgattam a nyálamat. Miközben erre gondoltam, akaratlanul pillantottam a mellettem csillogó szemekkel bambuló gothnak koránt sem kinéző srácra, kinek kezét gyengéden fogtam enyémben, hogy aztán együtt mehessünk el helyünkre. Igen, a harmadik sorba, ahonnan konkrétan akár még Adam izzadtságát is érezhettük volna; egyszóval baromi közel voltunk a színpadhoz, és míg vártunk a kezdésre, a körülöttünk elhelyezkedő embereket figyeltük. Mármint, Sehun nagy szemeket meresztett a sok hozzá hasonló küllemű gyerekre, de én csak gyönyörűen csillogó arcát fixíroztam, amire pont úgy vetődött a fény, hogy angyalinak tudjam látni, az átlagesetben teljesen máshogy kinéző fiút. Meg mertem volna esküdni, hogy azon az estén, a pösze még Adam Lambertnél is fényesebben ragyogott. Vicces volt, hogy az imádottam koncertjére egy olyan sráccal mentem, aki még az amerikai énekest is képes volt túlszárnyalni.

 Gondolatmenetemet a hirtelen kihunyt fények szakították félbe, melyek a koncert kezdetét is jelentették. A színpad mellett hatalmas füstfelhők szálltak fel, melyek közül egy ismerős, kissé robosztus alak bukkant fel. Mindenki egy emberként kezdett tapsolni, ahogy meghallottuk a már jól ismert dalt, az angyali hang tulajdonosától.

I wish that this night would never be over
There's plenty of time to sleep when we die
So let's just stay awake until we grow older
If I had my way we'd never close our eyes, our eyes, never!

 Sikoltozó tömeg, ide-oda villogó fények, csillogó tekintetek, és egy hús vér férfi tökéletes hangja; csupán ennyi maradt meg számomra a koncert első negyed órájából, melyet az egyik kedvenc Lambert számom indított. Hihetetlen hangulat uralkodott ott körülöttünk: minden egyes személy, akinek az arcára pillantottam, meredten bámulták a színpadot, mintha maga a Megváltó szállt volna le közénk, angyali énekkel kábítva el halandó mivoltunkat. Minden szempár ezt tükrözte, kivéve egyetlen egyet; a fiú nem a hírességet vizslatta, nem törődött élete talán egyik legnagyobb példaképével, aki éppen egy QUEEN dalt énekelt, hatalmas átéléssel. Nem. Ő engem nézett, az én arcomat vizslatta, minden pillanatban keresve tekintetemet, hátha az övébe akad az. Ráemeltem tekintetemet, bármiféle kedves mosoly vagy ehhez hasonló barátságos gesztus kísérete nélkül. Gyönyörű volt. Oh Sehun egyszerűen gyönyörűen festett. A kék kontaktlencsében, a tökéletes sminkben, a csillámporral az arcán, kissé elnyíló ajkaival és természetesen összegubancolódott, barna tincseivel, melyek izzadtan csapódtak homlokára. Képtelen voltam tovább várni.

 Megcsókoltam. Határozottan ragadtam meg a kislányos felsőnél fogva, és akaratosan ajkaimra húztam őt. Vadul kóstolgattam az elején megszeppent fiút, aki nem sokkal később, teljesen átszellemülve viszonozta gesztusomat. Testünk teljesen egymásnak simult, s a villogó fények között olyan volt, mintha senki nem látott volna minket, így aggodalom nélkül csókoltuk a másikat. Nyelvemet átdugtam szájába, mikor állát készségesen leejtette, ezzel szabad utat engedve nekem, mit sem törődve a színpadon éneklő énekessel.

 Lihegve váltam el tőle, kifehéredett ajkait bámulva, hirtelenjében olyan távolságba kerülve, amely inkább volt idegenekre, mintsem párokra jellemző. Meglepetten néztem a szintén hasonló helyzetű fiút, aki nem bírta sokáig a szemkontaktust, így inkább visszafordult a színpadhoz, én pedig követtem a példáját. Épp egy gitárszóló ment, mikor az énekesre pillantottam, aki egyenesen a szemembe nézett vissza. Ott fagyott meg bennem a levegő; szemeztem Adam Lamberttel! Először el sem mertem hinni, hogy egyáltalán kiszúrt a tömegből, de amikor mosolyogva kacsintott egyet, és mellé még a hüvelykujját is felmutatta, biztos voltam benne, hogy nekem küldte ezt az egyszerű üzenetet. Tehát mindent látott; ki hitte volna, hogy fellépés közben figyeli a közönséget. De mindegy volt. Rákulcsoltam ujjaimat a mellettem álló fiú kezére, és egészen az est végéig el sem engedtem azt.

I can't turn this around
I keep running into walls that I can't break down
I said I just wander around
With my eyes wide shut because of you
I'm a sleepwalker walker walker
I'm a sleepwalker walker walker

 Néhány órával később, kifáradva, mégis energikusan, rengetek élménnyel gazdagodva sétáltunk ki a hatalmas csarnokból, teljesen izzadtan, mintha a maratont futottuk volna le. Furcsamód, Sehun sminkje egyáltalán nem kenődött el, így még az esemény végére is ugyanolyan jól nézett ki, mint a legelején. És nem ez volt a legszebb az egészben; hanem az, hogy még a kocsi felé sétálva is egymás kezét szorongattuk, mint a béna romantikus filmekben, ahol frissen jöttek össze a párok. Őszintén szólva, én azt a bizonyos koncertet tekintem a kapcsolatunk kezdetének, főleg úgy, hogy még maga Adam Lambert is elismerését fejezte ki irányomba, még ha csupán néhány másodperc erejéig.

- Köszönöm, ezt az estét! – mosolyodott el a fiú, hirtelen döntve fejét vállamra, úgy búgva köszönete folytatását. – Remekül éreztem magam!

 Újra megcsókoltam. Nem, egyszerűen nem lehetett betelni azzal a goth gyerekkel, túlságosan kívánatosan volt, főleg azon az estén. Szerencsémre, nem ellenezte a válaszom stílusát.

…

 Eltelt három hét; életem egyik legszebb három hete. Mondanom sem kell, hogy a koncert óta le sem tudom magamról vakarni a gothot, de nem is akarnám, mivel imádom, hogy mindig mellettem van. Egy kapcsolat eleje mindig ilyen? Valahogy nem tudom megunni a hülye fejét, és ő sem az enyémet. Mondjuk ennek örülök, mert így velem van, ami eléggé klassz érzés, tekintve, hogy ő az első komolyabb kapcsolatom. Komolyabb? Ő az első rendes kapcsolatom, és még ugyan balfasz vagyok az ilyesmiben, azt azért tudom, hogy mikor van gáz. És nálunk az egyik délután az volt, legalábbis nagyon úgy tűnt.

- Ma eléggé furcsa vagy – említettem meg neki, ahogy táskáját levágta ágyam mellé, majd az említett bútorra helyezte formás fenekét. – Valami baj van?

- Semmi – rázta meg gyorsan fejét, talán túlságosan is hamar.

- Sehun, nem vagyok jó ebben a járás dologban, de azt tudom, hogy őszintének kell lenned hozzám.

- Félek, hogy mit szólsz majd a dologhoz… – sütötte le szemeit.

- Nekem bármit elmondhatsz.

- Jól van – sóhajtott hatalmasat, aztán óvatosan szemeimbe nézett.

- Ki vele! – noszogattam folyamatosan, míg végül egy különösen nagy levegőt vett, majd egy szuszra kinyögte.

- Szeretem a Twighlight-ot! – Hát megmondom őszintén, nem ilyesfajta vallomásra számítottam. De… totálisan lesokkolt az információ, ezt be kell ismernem.

- Oké – húztam fel égig szemöldökeimet. – Ezt még fel kell dolgoznom.

 Viccesen cinikusnak tűnhettem akkor, de tényleg meg kellett emésztenem Sehun szavait, mivel én személy szerint gyűlöltem az Alkonyat trilógiát, mert eddigi életem során sosem láttam még akkora szart, mint az, és kicsit meglepett, hogy a srác, akivel jártam, annak tényleg tetszett. Na mindegy – gondoltam –, legfeljebb nem fogunk közösen filmezni. Ahogy ezen a megrázkódtatáson nagy nehezen túltettem magam, tovább folytathattuk a délutánunkat, ami kemény három órás semmittevésből állt, Lee Hongki stílusban. Végig az ágyamban fetrengtünk, leginkább a tv-t bambulva, gyakran megszakítva azt néhány csókcsatával, de főként Sehun az ölemben pihent, és a képernyőt bámulta, miközben hagyta nekem, hogy derekát átölelve simogassam a hasát. Kicsit olyan volt, mint egy megszelídített macska, de élveztem a viselkedését, szóval ezt nem tettem szóvá neki.

 Kellemes punnyadásunkat egy különös kérdés szakította meg, melyet őt tett fel nekem. Épp egy tamponreklám ment – találó téma volt nekünk, tudom –, mikor a goth srác eddig mellkasomnak nyomott felsőtestét felemelte, és a falnak nyomta ugyanazt, ahogy ujjait tördelni kezdte. Kíváncsian tekintettem megint megszeppent énjére, mert ilyenkor nagyon aranyos dolgokat tudott produkálni.

- Hongki… – szólított meg óvatosan, miközben nyelt egyet.

- Igen?

- Ma… csináljuk?

- Hát… – vakartam meg tarkómat. – Nem ártana.

 És csináltuk. És nem ártott. De még hogy nem, te úristen! Sehun baromi jó volt ebben! Az még csak dobott az egészen, hogy a fiú teste makulátlanul vonaglott alattam, és tökéletesen alkalmazkodott a tempómhoz, de bakker… én még ilyen szemérmetlen goth srácot nem pipáltam! A pösze nem viccelt, amikor szexről volt szó, és ez eléggé meg is látszott rajtam, mikor a menetünk után lihegve feküdtünk egymáson, jobban mondva, ő rajtam. Teljesen kiizzasztott az a kis bestia.

- Wow! – csak ennyit tudtam kinyögni magamból, ahogy fáradtan hajamba túrtam. Sehun elégedetten elmosolyodott, miközben fejét mellkasomon pihentette, egy vékony lepedővel elrejtve testén a lényeget. Szerencsémre, szép lapos hasát viszonylag szabadon hagyta, így azt addig nézhettem, míg ki nem estek a szemeim.

- Elégedett vagy? – pihegett még ő is, ahogy egy izzadtságcsepp végigfolyt arcának egyik legszebb élén, az állán. Megsimogattam a rajtam pihenő fiú haját, elérve, hogy közelebb húzódjon hozzám.

- Hogy elégedett? – pillantottam rá hitetlenül. – Most viccelsz velem? Szerintem kiugrott a csípőm! – kijelentésemre hangosan felnevetett, betöltve ezzel a szoba csendjét, kellemes borzongásba kergetve testemet. Szerettem, amikor nevetett, nagyon dögös volt akkor vele.

- Ennek örülök. Meg annak is, hogy néhány héttel ezelőtt igent mondtam neked az Adam Lambert koncertre.

- Abba akkor is beleegyeztél volna, ha aszott vagyok és csúnya – forgattam meg szemeimet, utalva ezzel a mániákus rajongására, melyet az énekes iránt táplált.

- Lehet, de ha a nagymamámra emlékeztetnél, akkor nem szexeltünk volna az előbb – válaszolt kapásból, kissé felháborodott hangon, ami megmosolyogtatott.

- Bevallom, amikor az arcodba vágtam a szekrényajtót, akkor sem hittem volna, hogy valaha fogunk még ilyen pozícióba kerülni.

- Hát akkor én sem, mert el voltam foglalva a betört pofámmal – felelt, gúnyos hangsúlyával utalva a kínos esetre.

- Még egyszer bocsi az orrod miatt.

- Semmi baj – vonta meg vállát. – Ha az nem történik meg, nem ismerlek meg.

- De igen – mondtam határozottan, és folytattam eszmefuttatásomat, mikor megláttam a fiú arcára felkúszott értetlenséget. – Osztálytársak vagyunk, nem emlékszel?

- Ja persze! – csillant fel szeme hirtelen. – Még melléd is ültettek.

- Kösz, hogy ilyen érdekes vagyok a számodra – csaptam meg kissé mellkasát, mire felszisszent, valószínűleg érzékeny területet érintettem.

- Jaj, most ne kezdj el nekem menstruálni, mert herén nyalom magam!

- Meg tudnád csinálni? – pillantottam rá kíváncsian, különös mosollyal arcomon.

- Elég pénzért és elég részegen igen, te perverz állat! – kacsintott fel rám, nem igazán foglalkozva az előbbi megjegyzésének komolyságával vagy annak ellentétével. Pedig engem tényleg érdekelt, hogy meg tudja-e csinálni… – Amúgy az elején nem hittem volna, hogy ekkora idióta vagy.

- Kösz szépen, én is szeretlek!

- Mit mondtál? – fordult felém egy pillanatra, meglepetten mégis kíváncsian pislogva, egyfajta érdekes pírral arcán, ami akkor nem tűntette fel őt annyira lányosnak, mint általában. Nyeltem egyet, majd megismételtem előbbi mondatom egy részét.

- Azt mondtam, szeretlek. Túl korai?

- Kicsit – biccentett fejével, egyetértését fejezve ki ezzel. – De ettől függetlenül én is szeretlek – s ekkor közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. Csak úgy, egyszerűen. Nem hittem volna, hogy ez ennyire szimplán fog menni, de örültem, hogy túlestünk rajta, és nem volt olyan klisésen romantikus, mint amilyennek hittem. – Visszatérve az eredeti témához, tényleg nem gondoltalak ekkora baromnak.

- Bókolj még nekem, szeretem!

- Hadd fejezzem be! – emelte fel mutató ujját, védekezésképpen. – Első ránézésre teljesen normálisnak és unalmasnak tűntél, mint a többiek, de amikor csillámpónis felsőt kaptam tőled, el kellett ismernem, hogy tévedtem. Aztán melléd ültem és rájöttem, pontosan ugyanakkora balfasz vagy, mint én.

- Ez igazán jólesik tőled – nevettem fel, majd homlokára csókoltam, derekánál fogva közelebb húzva őt magamhoz, aztán pedig tincseivel kezdtem el játszadozni. – Meglepett, amikor mondtad, hogy szereted Adam Lambert dalait. Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű zenei elemzéstől eljutunk majd az ágyig.

- Megvolt a közös pont – mosolyodott el elégedetten, majd karjaimba telepedve, ismételten a tv-nek szentelte minden idejét. Már most olyanok voltunk, mint egy rémes házaspár… és ezt imádtam!

 Sosem hittem volna, hogy majd egyszer egy temetőben fogok randizni, tekintve, hogy szinte sosem megyek oda, de Sehun miatt – aki különös okból kifolyólag baromira szeretett a halottak sírjai közt járkálni – belementem, hogy legalább kettőnk közül valakinek a hely is tetsszen. Én majd elleszek a goth srác tanulmányozásával is – gondoltam magamban. Lehet baromi felszínes vagyok, de basszus, azt a gyereket egyszerűen nem lehetett nem folyamatosan bámulni, és nem csak azért, mert goth volt. Furcsa ezt így mondani, de Sehun nagyon szép volt: érdekes vonásokkal rendelkezett, eléggé szívdöglesztő mosollyal, vékony alakkal plusz még hihetetlen jó fenékkel, és a mai napig nem bírom felfogni, hogy ennek a kis anorexiás kölyöknek, hogy lehet ennyire formás hátsója. Valószínűleg ennek elemzése vonta el a figyelmemet arról, hogy nem hallottam meg, amikor Sehun közölte, pontosan milyen időpontban is megyünk el a randi helyszínünkre.

- Igen? – vettem fel a telefont, olyan este kilenc körül, amikor – a fiú kérésére – még a városban voltam. Legnagyobb meglepetésemre pont ő hívott, mondjuk ki mással lett volna programom pénteken?

- Merre vagy? – szólt bele kíváncsi hangon.

- A szökőkútnál, ahogy mondtad – néztem körül, hátha megtalálom a sötétségben látványos alakját, de kémlelésem feleslegesnek bizonyult, tekintve, hogy rohadt nagy feketeség vett körbe, de annyira, hogy az orromig sem láttam el, és félő volt, hogy beleseggelek abba a hülye szökőkútba.

- Oké, két perc múlva ott vagyok – mondta, azzal rögtön le is tette. Hatalmasat sóhajtva ültem le a vizet spriccelő cucc szélére, figyelve a még az utcákon kolbászoló embereket, azon töprengve, Sehun végül meggondolta-e magát a temetőt illetően. Eléggé késő volt már akkor, és az időjárást sem lehetett kellemesnek nevezni, mivel a szél enyhén fújt, de simán el tudtam volna képzelni, hogy majd zuhogni kezd. Jól van Hongki, te is igazán fontos dolgokon tudsz problémázni! Ha szar az idő, úgysem megyünk a temetőbe… Igen, Sehun biztosan valahova máshová tervezi ezt a randit.

- Bocs, hogy késtem – ért mellém gyorsan, kissé lihegve, mintha futott volna. – Otthon hagytam valami lényegeset, és vissza kellett mennem érte.

- Nincs gáz – vontam meg vállaimat, a lehető leglazábbnak akarva tűnni, mivel semmi szükségem nem volt arra, hogy lássa, mindjárt lefagynak a heréim. Lehet nem kellett volna olyan sokáig azon a hideg kövön ücsörögnöm. – Akkor hova megyünk?

- A temetőbe – válaszolt a fiú, olyan arcot vágva, mintha furcsállta volna kérdésemet.

- T-temetőbe?! – hökkentem meg őszintén. – De hiszen mindjárt fél tíz.

- Tudom – mosolygott boldogan, majd az előbb említett hely irányába biccentett, miközben kedvesen megfogta kezemet, hogy még húzzon is egy kicsit. – Gyere, nincs olyan messze.

- Nem… nem fogunk fázni? – kérdeztem hatalmasat nyelve, a lehető legbénább módon álcázva kételyeimet.

- Hoztam pokrócot – lökte meg kissé táskáját, jelezve, hogy benne van az említett tárgy, amelynek birtokában már tényleg nem lehetett semmi kifogásom. Randizni mentem, éjjel a temetőbe. ÉJJEL A TEMETŐBE! Édes faszom, ha nem kaptam ott helyben Sehun mellett egy kisebb szívrohamot, akkor ne legyen a nevem Lee Hongki!

 Ahogy sejteni lehetett, maga a hely koromfeketeségbe burkolózva bírta rám hozni a frászt, amely akármelyik pillanatban képes lett volna utolérni. Szorosan Sehun után mentem, hagyva, hogy a fiú elvezessen arra a pontra, ahol le szerette volna teríteni a pokrócot, s miközben azon igyekeztem, hogy egyetlen egy sírkőbe se verjem bele a lábam, a fiú tarkóját figyeltem, azon tanakodva, tényleg megéri-e ez nekem. Azt hiszem azért mentem el vele, hogy tisztázzam az iránta érzett különös érzéseimet. Gondoltam, ha majd nagyon dobog a szívem, vagy valami ilyesmi, akkor rendesen bepróbálkozom nála, úgy ahogy szoktam… Hát a szívem az kurvára hevesen verte mellkasomnak falát, de rohadtul nem a szerelemtől. Amikor egy nagyobb bokrot kerültünk ki, és az hirtelen megrezzent, a szó legszorosabb értelmében a goth nyakába ugrottam, annyira beszartam. Ennyit a kimért, hideg imidzsemről.

 Teljes testemben remegtem, még mindig Sehun karjai között, durván fél percig azon agyalva, egy tízes skálán mennyire tűnhettem szánalmasnak az akrobata mutatványom miatt. Még szerencse, hogy nem kezdtem el kislányosan vonyítgatni, mert akkor biztos végleg elvágtam volna magam nála, azt pedig nem akartam. Kissé lihegve fordítottam feléje eddig a megrezzent bokrot figyelő pillantásaimat, hogy a lélegzetem ténylegesen bennem akadjon. Közelről vizslattam a fiú hatalmas barna szemeit, olyan közelről, hogy szánk már majdnem összeért. Csak egy igazán kicsi kellett volna, hogy túllegyünk az első csókon, amire őszintén nem olyan keretek között akartam szert tenni, amiben én voltam az ő karjai között egy temetőben. Valahogy ez távol állt tőlem, de beismerem, eléggé izgató volt olyan közelről figyelni őt.

- Hongki – suttogta nevemet rohadt szexi módon, félő volt, rögvest kettőnk közé élvezek. Oké, ez valószínűleg nem történt volna meg, mert ennyire kanos azért nem voltam, de na… tényleg eléggé dögös volt, ahogy hozzám szólt.

- Igen?

- Letehetlek? Csak, mert kurva nehéz vagy! – mondta fáradtan, mire kissé elszégyellve magamat lemásztam nyakából. Azokkal a vékonyka karokkal egyáltalán hogy bírt megtartani? – kérdeztem magamtól, ahogy folytattuk tovább a sétánkat, én pedig szemeimet a srácon legeltettem. Klisés pillanat törölve, jöhetett az igazi lényeg.

 Még néhány percnyi gyaloglás után, a fiú megállt, majd leülve egy sírkőre, kutakodni kezdett viszonylag nagy hátizsákjában, egy kisebb zseblámpával világítva meg a tárgy belsejét.

- Sehun, gyakorlatilag egy hullán ülsz – jegyeztem meg neki, hogy nem valami kedves dolog valakinek a sírhelyére ülni, de válaszként csupán egy vállrántást kaptam.

- Neki már úgyis tökmindegy! – Áh értem, szóval így állunk. Hatalmasat sóhajtva figyeltem, ahogy a fiú egy nagyobb szabad területre teríti le a pokrócot, majd hanyagul le is vágja rá magát, kissé megpaskolva a mellette lévő részt, jelezve, hogy üljek mellé.

- Te… Sehun… – nyeltem egy kisebbet, mikor megint hallottam valami nyugtalanító zajt, aminek köszönhetően újra elveszettem a férfiasságomnak nevezett valamit. – Mit fogunk itt csinálni?

- Poe verseket hoztam, de csak simán beszélgethetünk is, ha ahhoz van kedved.

- Tinkywinky, Dipsy, Lala, Poe… Teletabik – énekeltem talán túlságosan is hangosan a népszerű gyerekmese főcímdalát, ezzel kiérdemelve azt, hogy Sehun úgy nézett rám, mintha egy ártatlan kisgyerek egy méter távolságból látott volna elleni egy elefántot. Azt hiszem, nem díjazta a humoromat. – Beszélgetünk?

- Beszélgetünk – vonta meg vállát a fiú, erős mosolyát próbálva kontrolálni, miközben becipzárazta táskáját.

- Miért pont egy temetőbe akartál jönni? – kérdeztem kíváncsian, furcsállva nézve körbe a területen, melynek majdnem minden pontja tele volt sírokkal. Végül is egy temetőről beszéltünk…

- Ez olyan goth dolog – mosolyodott el karjain támaszkodva, miközben egy kicsit közelebb biccentette fejét. – Itt minden olyan nyugis, főleg így este.

- Mindennek mondanám, csak épp nyugalmasnak nem – remegtem bele a gondolatba, hogy tényleg éjszaka, egy temetőben randiztam egy goth gyerekkel. Mondjuk maga a srác eléggé kívánatos volt, na de a hely…

- Látom, nem tetszik – nevetett fel hangosan, remekül szórakozva a gátlásaimon.

- Ne érts félre, semmi bajom nincsen a temetőkkel, csak épp este tízkor, már korom sötétben kissé parás a dolog nekem.

- Szerintem nem – hajolt még közelebb, már majdnem olyan távolságból figyelve arcomat, mint amikor a nyakában összefosósdit játszottam. – Szerintem… dögös! – Basszus, hol van az a félénk gyerek, aki előző nap randira hívott? Ki ez a beindult, szexuálisan túlfűtött goth srác és… Oh baszki! Csak nem? Beindult a temető gondolatára? Ez most komoly?! Eszem cseszem, mi lesz itt még!

- Ezek szerint gyakran jársz éjszakánként temetőbe… – állapítottam meg a nyilvánvalót, egy újabb mosolyt kicsalva a fiatalabból, aki lazán helyezte fejét ölembe, pontosan oda. Hátára feküdt, hosszabb tincsei hátracsapódtak combom szélét simogatva, míg ő kíváncsian vigyorogva vizslatta arcomat, amely hol őt, hol a helyet vizslatta, ahol a feje pihent. Édes Istenem, miért pont az ágyékomra kellett feküdnie?

- Persze – fúrta bele jobban fejét ölembe, mintha csak egy kényelmes párnán próbálna jobban elhelyezkedni. Úgy éreztem magam, mintha egy romantikus pikniken lettem volna, annyi különbséggel, hogy a mi randinkat sokkal inkább lehetett erotikusnak, mintsem meghittnek nevezni. – Egy temetőben vesztettem el a szüzességemet.

- Mi van?! – kerekedett el őszintén szemem, ahogy az ölemben fekvő fiúra pillantottam, kinek mosolya felerősödött.

- Az első barátommal az egyik nyáron, késő este a temetőben randiztunk, és megtörtént. Nem nagy cucc…

- És nem fáztál? – Jól van Hongki, mert ez a leglényegesebb kérdés az egészben.

- Abban a helyzetben te sem fáztál volna – kacsintott fel rám, amitől nem tudtam, hogy mosolyogjak, vagy elpiruljak. A kapcsolatokban általában én voltam az aktív fél, így nem szoktam meg, hogy valakitől képes vagyok zavarba jönni. Ez nekem még új volt. – Neked is van erre valami érdekes sztorid?

- Nem, én ágyban párnák között dugtam először – válaszoltam gyorsan, nem igazán akarva felidézni azt az alkalmat. – De nem ismertem a srácot.

- Nem?

- Egy bulin voltam, teljesen bebaszva, akkor még a nevemre sem emlékeztem – meséltem, egy kicsit elfeledkezve kezeimről, melyek automatikusan simogatták Sehun selymes haját, amit úgy tűnt, egy cseppen sem bánt a fiatalabb. – Megragadtam azt a srácot akit lekaptam, felvonszoltam az emeletre és lefeküdtünk.

- Ez mikor történt?

- Körülbelül másfél éve – sóhajtottam hatalmasat, továbbra is a fiú haját piszkálva. – Azóta nem igen volt kapcsolatom. Valójában nem is volt még normális barátom.

- Csak alkalmi partnerek?

- Ja – vontam meg a vállam, mert erre azért nem voltam büszke. Lehet a kapcsolatmentes életem miatt voltam annyira zavarban Sehun miatt; vele talán még össze is jöhetett volna valami.

- Mikor volt az utolsó?

- Körülbelül egy hónapja – gondoltam vissza szintén valami bulis gyerekre, akinek esküszöm az arcát is elfelejtettem már. Aish, fel kellene hagynom az alkoholizálással, mert még kihalnak a maradék agysejtjeim is, amik megmaradtak.

- És csak bulikban szexeltél eddig?

- Leginkább – vontam meg vállam.

- Ez vicces – mosolyodott el, halkan felkuncogva, amely megállította kezem automatikus mozgását.

- Micsoda?

- Mi ketten – vigyorgott továbbra is számomra érthetetlen okokból kifolyólag.

- Kifejtenéd?

- Vicces, hogy a szexuális aktivitásunkat helyekhez lehet kötni. Te csak házibulikban, idegenekkel kavartál eddig, én meg főleg temetőkben éreztem magamat teljesnek – nevetett saját mondatán, nem pillantva rám, inkább a csillagokat figyelte.

- Teljesnek?

- Ha érted, mire gondolok – sütötte le szemeit, nem akarva erről több szót ejteni, de basszus, ha már elkezdett egy mondatot, fejezze is be azt!

- Sajnos nem, fel kell világosítanod! – hajoltam hozzá közelebb, mire valami olyat tett, amitől még a vér is megfagyott ereimben. A fiú erőszakosan ragadta meg nyakamat, olyan közel húzva magához, amitől megállt a szívem, mivel ajkaink majdnem összeértek. Kéjesen kezdte suttogni válaszát, hamiskásan mosolyogva, ami hihetetlen dögössé tette őt.

- Temetőben nincsenek gátlásaim – felelte egyszerűen, folyamatosan barna szemeivel fixírozva engem. – Vicces ez a pszichológia, nem?

- Nem nevezném annak – vágtam egy fejet gyorsan, mielőtt újra ránéztem volna.

- Akkor minek? – kérdezte játékosan, de nem válaszoltam. Meg kellett volna csókolnom. Rohadtul meg kellett volna csókolnom, és meg is akartam, de valamiért nem tettem. Ha visszamehetnék az időbe, felpofoznám magam, amiért nem tettem meg.

…

 A furcsa randink utáni napokban, eléggé különösen viselkedtünk egymással Sehunnal, konkrétan nem tudtam, hogy akkor most járunk-e vagy sem. Folyamatosan együtt voltunk, nevettünk meg dumáltunk, ahogy a barátok szokták, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy ezek most olyan találkozgatásoknak számítottak vagy sem. Mindenesetre nem kérdeztem rá, pedig lehet nem ártott volna. Úgy éreztem, kell valami megfelelő alkalom.

 Egyszer egyik délután egy mekiben ücsörögtünk, épp a kajálásról beszélve. Eddig még sosem dumáltam evés közben az evésről, de érdekes volt, azt meg kell hagyni.

- Én alapjáraton egészségesen étkezem – mondtam, ahogy beleharaptam a hatalmas sajtburgerbe. A goth arcmimikájából leszűrve, nem lehettem valami meggyőző.

- Én pedig nem is pasi vagyok – felelte mosolyogva, mikor megrezzent a telefonja, aminek megpillantása után összeráncolta szemöldökét. – A volt barátom írt egy sms-t.

- Micsodát? – ráncoltam kíváncsian homlokomat.

- Tudod, sms-t… Amit telefonon ír az ember.

- De mit akar pontosan? – pillantottam rá lesajnáló stílusban, de csupán egy kedves kiröhögést kaptam tőle.

- Küldött egy linket facebookon, de azt itt nem tudom megnyitni, mert túl gyenge a wifi! – vágott egy grimaszt a fiú, ami amellett, hogy hihetetlenül aranyosan festett rajta… nem, nincsen más hozzáfűznivalóm. Baromi aranyosan nézett ki, ennyi.

- Nem megyünk el hozzám? – vetettem fel az ötletet, mire Sehun kocsikerék nagyságú szemeket meresztett.

- Hozzád? A palotátokba? A Rich Bitch City-be?

- Nem fejeznéd ezt be? – nevettem fel kínosan. – A szüleim későig dolgoznak, gyors a wifi és kocsival innen öt perc alatt ott vagyunk.

- Oké, akkor menjünk – mondta határozott, ahogy felpattant a helyéről és kifele vette az irányt. Ekkora idióta goth kölyköt sem láttam még, de akkor is nagyon tetszett nekem, erről pedig akkor se tehettem volna, ha akartam.

- Azt a kurva, mekkora házatok van nektek! – képedt el a fiatalabb, ahogy a nappaliba vezettem őt. Nem éltünk rosszul az tény, de azért nem neveztem volna magunkat milliomosnak, de még a környékünket sem. Sehun persze Rich Bitch City-nek nevezte el a körzetünket, a házunkat meg egyenesen egy fenséges kastélynak látta. Néha komolyan nem tudom hova rakni ezt a gyereket.

- Azért ne ess túlzásokba – mosolyodtam el. – Helyezd magad kényelembe.

- Öhm… – vakarta meg tarkóját szerényen, különös mosollyal arca jobb szegletében. – Merre van a mosdó?

- Fel a lépcsőn és a harmadik ajtó jobbra – tájékoztattam gyorsan a fiút, aki aprót bólintva el is indult elvégezni a dolgát, én pedig letettem a seggem a kanapéra, hogy megvárjam őt. Arra számítottam, hogy néhány perc magányos ücsörgés után visszajön, és tovább beszélgetünk meg minden, de vagy húsz percet kellett várnom arra, mire megint meghallottam a hangját.

- Hongki! – kiáltott, mire én felálltam, és felfele vettem az irányt, rögtön a hosszú folyosón megpillantva a tanácstalan fiút. – Asszem eltévedtem.

- Ezt nem mondod komolyan?! – nevettem fel kedvesen, ahogy gyorsan odasétáltam hozzá. – Segítsek?

- Légyszi! – És basszus, elkísértem a mosdóig, de még meg is vártam, hogy visszafele se tévedjen el. Eléggé nehéz volt visszatartani a nevetésemet, pedig igazán nem akartam kiröhögni Sehunt, de hogy lehetett eltévedni egy házban? Vagy én szoktam már meg ezt a nagyságot, vagy a goth volt egy balfasz. Erre sosem fogom megtudni az igazi választ, az már egyszer biztos.

- Úristen! – kapta szája elé kezét, ahogy telefonjára meredt, hihetetlen boldog szemekkel. – ÚRISTEN!

- Sikerült megnyitni a cuccot, amit küldött a gyerek?

- Nem csak sikerült, de valami olyat küldött, amitől te is a gatyádba csinálsz!

- Mi az? – pillantottam rá kíváncsian, mert ez a fanolós kislányviselkedés eléggé kíváncsivá tett, ami azt illeti.

- Adam Lambert Szöulban koncertezik a hónap végén! – dugta az orrom alá a hivatalos közleményt, amit maga az énekes posztolt Twitter oldalára.

- Na ne bassz! – kaptam ki a kezéből a készüléket, hogy közelebbről is szemügyre vehessem azt az információt, amitől képes lettem volna elájulni. A kedvenc énekesem és én egy városban leszünk ráadásul alkalmam nyílik arra, hogy ott lehessek egy koncertjén. – Basszus, én menni akarok!

- Hát én is mennék, de rohadt drágák a jegyek, ennyit meg akkor sem tudnék kifizetni, ha kurvának állnék – biggyesztette le ajkait, mire nekem egy hirtelen ötlet villant a fejembe, amit rögtön meg is osztottam az elszomorodott goth fiúval.

- Figyelj, ha szeretnéd, kifizetem neked a jegyet.

- Megtennéd? – csillant fel szeme, olyasfajta fényben úsztatva ezzel íriszeit, melyek baromi széppé tették az eleve dekoratív srácot.

- Egy feltétellel! – emeltem fel mutatóujjam, komolyságomat akarva jelképezni.

- Mi lenne az? – kérdezte hatalmasra kerekedett szemekkel, készen állva arra, hogy bármit teljesítsen, amit csak akarok. Mély lélegzetet vettem, és minden bátorságomat összeszedve végre valahára kimondtam mindazt, amit a temetőben kellett volna.

- Ha leszel a pasim!

 Bassza meg, ez a srác milyen kibaszott vonzó módon tudott viselkedni! Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemeimet, miközben nagyban Adam Lambert életrajzát elemezte, aminek a fonalát már akkor elvesztettem, amikor kimondta azt a szót, hogy androgün. A faszom se tudta mit jelentett az, de olyan szexisen ejtette ki, hogy csak bólogatva hallgattam, ahogy egy a szememben legenda férfi életéről áradozik nekem, amit én is simán végigtoltam volna, viszont Sehun előadása sokkal jobbnak – és nem utolsó sorban dögösebbnek – bizonyult. Még mindig rohadt furcsa volt, hogy közös pontot találtam egy goth gyerekkel, de élvezettel figyeltem, ahogy hevesen gesztikulálva beszélt.

- Ja, és amellett, hogy Adamnek kibaszott jó hangja van, még egy totális alfahím szexisten is – említette meg csak úgy mellékesen ezt a tényt (is), ahogy óvatosan alsóajkába harapott, valószínűleg átérezve mindazt, amit mondott.

- Meleg vagy? – kérdeztem meg egyszerűen, ahogy felmerült bennem eme sanda gyanú, elvégre a srácok nem szoktak csak úgy leszexistenezni egy pasit, nem? Sehun felém fordította tekintetét, majd megvonta vállait, s úgy felelt.

- Ja. És te?

- Ühüm – bólintottam, ahogy halkan hümmögve fordultam magam elé, hogy kinyissam a fizika füzetemet, mert azért nem ártott volna, az idővel beérkezett tanárra is néha odafigyelni. Így is eléggé gyakran basztam szegény Mr. Jung fejére, pedig csak a tudatlan agyunkba akarta beleverni az elektromosság fogalmát, ha már anno nem voltunk képesek megtanulni. De sajnálatos módon, akkor valahogy Sehun jobban foglalkoztatott, az a tény pedig főleg, hogy ő is a srácokhoz vonzódott… Bár ez már evidens volt, azok után, hogy kente-vágta Adam Lambert életrajzát. Mondjuk ez rám is igaz volt; ezek szerint ez egy ilyen ismertetőjele volt a melegeknek? Mind imádják Adam Lambertet? Jól van Hongki, te is jó kérdéseket bírsz feltenni magadnak, amire még te is ívben szarsz. Ilyenkor olyan ügyesnek érzem magam… De ezzel kapcsolatban, még eszembe jutott egy másik dolog, ami már baromira régóta bökte a csőrömet, mert nem akartam elhinni, hogy egyedül vagyok egy eléggé különös – ám sok esetben találó – sztereotípiával.

- Lady Gaga-val hogy állsz? – pillantottam rá kíváncsian.

- Ne hülyéskedj már, ő egy Istennő, nem lehet nem szeretni! – adott egyértelmű választ, mire szívem szerint örömömben felpattantam volna, de mégiscsak óra volt, így moderáltam magam, és hirtelen rám tört örömömet.

- Ugye? Ugye? Tudod mennyi negatív kritikát hallottam róla, az elmúlt években? Azt hittem agyfaszt kapok a sok idiótától!

- A balfaszoknak általában nincs ízlésük – vonta meg a vállát, majd szemét forgatva folytatta. – Meg az értelmileg korlátozott barmok nem tudják értékelni az egyedi pop előadókat, csak a „Stay Strong”-os Demi Lovato-t és a mindig vinnyogó Taylor Swift-et, akik nyálas közhelyeken kívül semmivel többet nem adtak a világnak, mint mondjuk egy befosott kisgyerek. – Hasonlatán legszívesebben hangosan felröhögtem volna, de a rohadt fizika miatt kussban kellett maradnom, vagy legalábbis nagyon halkan válaszolnom a fiúnak.

- Szerinted a popzene nagy része egy szaros kölyök szintjén van?

- És még szépen fogalmaztam – vont vállat, ahogy hátradőlt székében. Rohadt dögösen állt neki ez a laza, „leszarok mindent” stílus, és nem festett olyannak, mint aki megjátssza magát, és ez baromira tetszett Sehunban.

- Bevallom, meglepődtem, hogy hasonló a zenei ízlésünk – említettem meg halkan, mire a fiú alig észrevehetően nevetni kezdett, minta szórakoztatná viselkedésem.

- Miért, azt hitted ilyen „trú emó, trú depressziós” dalokat szoktam hallgatni?

- Nem – Na jó, de.: Viszont ezt mégsem mondhattam neki.

- Mondjuk, nem állok messze a közhelyektől, mert Adam azért eléggé lehangoló számokat is gyárt, ezerrel. Ott van például a Trespassing albuma.

- Az a kedvencem – válaszoltam kapásból, de csupán egy elégedett mosolyt kaptam cserébe, mintha Sehun valamiféle versenyben állt volna nyerésre.

- Nekem is; látod, a végén még kiderül, hogy te is olyan érvagdosós kis nyomorék vagy, mint én – mosolyodott el elbűvölően, ami inkább ijesztett meg, mintsem öntött el… valamilyen más érzelemmel.

- Te vagdostad az ereidet?

- Csak vasár- és ünnepnapokon – fogta vissza játékos mosolyát, melyek láttán szívem szerint nevettem volna, de inkább csendben maradtam, és elrejtett vigyorral figyeltem tovább a goth srácot, aki óvatosan rám emelte kíváncsi tekintetét. – Amúgy miért kérdezted?

- Mert megemlítetted.

- Nem az érvagdosást, hanem a másikat.

- Milyen másikat? – ráncoltam homlokomat értetlenül.

- Hogy meleg vagyok-e, miért kérdezted?

- Megfordult a fejemben a lehetősége – vontam meg vállaimat. – Nem kellett volna?

- Úgy tűnik, mintha besértődtem volna miatta? – kérdezte mosolygó szemekkel, ahogy halkan kuncogott, miközben eltette telefonját táskája egyik belső zsebébe.

- Sokan bevágják a hisztis kisgyereket, ha meg merem kérdezni – rándult fintorba arcom, ahogy visszaemlékeztem még régebbi egy „próbálkozásomra”, amikor tetszett nekem egy srác, egyszerűen felvetettem nála a dolgot, majd elküldött a faszba.

- A legtöbben heterók voltak?

- Mind egy szálig – sóhajtottam keservesen, de Sehuntól csupán egy kiröhögést kaptam, amire még a fizikatanárunk is megmozdította a füle botját. Ahogy semleges pillantással mindketten a tanárra meredtünk, az hangosan felsóhajtva legyintett ránk egyet, mire óvatosan visszafordítottam fejemet a goth fiú felé.

- Gondolom örülsz, hogy végre találtál egy hozzád hasonló gyereket – mosolyodott el, miközben a padnak az összerajzolt lapját figyelte.

- Nem ufó vagy külföldi vagyok; eddig is jól elvoltam, csak a zenei ízlésemmel voltam teljesen egyedül, mert nem hallgattam ezeket a k-pop bandákat, akikért mindenki odavan.

- Hát persze – bólintott, mintha ezek után valami logikus érvelésnek a felvezetésére készült volna. – Hiszen köztudott, hogy Dél-Koreában csak a buzik szeretik Lady Gaga és Adam Lambert zenéjét.

- Valószínűleg nem csak Dél-Koreában – mondtam hosszasan elgondolkozva, miközben Sehun mosolyogva figyelte különös ábrázatomat, mikor hirtelen megszólalt a csengő. Meglepően lassan pakoltam össze cuccaimat, ahogy elvarázsolva bambultam magam elé, akár egy begyógyszerezett idióta, de ami még ennél is szokatlanabb volt, hogy Sehun megvárt. Büdös életemben nem vártak még meg, és ez eléggé meghökkentett, de nem mondtam semmit. Egyszerűen vállamra kaptam táskámat és hagytam, hogy a fiú társaságában távozzak a teremből, hogy angolra mehessek. El is indultam volna az adott helység felé a goth gyerekkel, de azaz ellenkező irányba fordította felsőtestét.

- Nem jössz? – kérdeztem meglepődve, mire megrázta fejét.

- Anyanyelvi szinte megy az angol, és már az érettségim is megvan belőle, ezért van egy lyukasórám.

- Oh – bólintottam aprót, jelezve, hogy felfogtam szavait, bár kissé csalódott lettem, amiért nem folytathattuk tovább a beszélgetést.

- Majd később találkozunk – veregette meg vállamat, egy angyali mosoly kíséretében, majd sarkon fordult, és eltűnt a szürke gimnazisták tömegében. Különös érzések kavarogtak bennem vele kapcsolatban; tetszett nekem, nagyon is tetszett, pedig nem a hozzá hasonló srácok voltak az eseteim. Én inkább kedveltem az ulzzang küllemű, nálam idősebb fiúkat, kifejezetten aranyos, talán kissé lányos habitussal, ami Sehunra aztán kurvára nem volt jellemző. Egy goth, szarkasztikus, Adam Lambert buzi gyerekről beszéltünk, akinek amellett, hogy hihetetlen jó segge volt – főleg az aznapi nadrágjában – még melegnek is nevezte magát. Vajon lenne nála esélyem? Végül is, mindketten szerettük a jó zenét és a pasikat, szóval a minimális közös érdeklődési kör megvolt… de tényleg akarok egy goth kölyökkel járni? Elvégre Sehun goth volt; olyan goth, goth. Nem tudtam eleget sem a szubkultúrájától sem pedig róla, hogy randira hívhassam. Ezzel még várok egy keveset – határoztam el magam, ahogy leültem egy lány mellé, aki kedves mosolyt küldött felém. Minzynek hívták, és eléggé csinos és népszerű volt ahhoz, hogy össze akarjon jönni velem; többször tett már utalásokat, és mások is noszogattak azzal kapcsolatban, hogy hagyjam ezt a „meleg vagyok” hóbortod és inkább dugjam meg a vöröskét. Ilyenkor legszívesebben nyálas buzi stílusra váltottam volna, és affektálva trécseltem volna mindenkivel, ahogy a karomra tetováltatott „Szeretem a faszt” feliratot mutogattam volna mindenkinek, hogy végre felfogják, hogy rohadtul nem érdekelnek a nők. De – legnagyobb sajnálatomra – pasiból voltam, alapvető férfias tulajdonságaim voltak, melyek zsigerből ellenkeztek a sztereotip meleg összkép eljátszásával. Viszont a népek az egyszerű szavakból nem bírták leszűrni, hogy nem bukom a csöcsökre, bassza meg! Ha az emberi hülyeség fájna, már háromszor eltört volna a gerincem, ebben biztos vagyok.

 Később tényleg találkoztam Sehunnal, csak éppen nem úgy, ahogy azt elterveztem. A szekrényemből pakoltam ki a cuccaimat, azzal a szándékkal, hogy hazaviszem őket – mivel aznap már nem volt több órám –, amikor is meghallottam nem messze tőlem egyik évfolyamtársam provokatív hangját. A nagydarab, kötekedő köcsög odament a zenét hallgató Sehunhoz, aki szintén boxába szórta be felesleges cuccait, majd meglökte a goth fiú vállát.

- Na, és milyen zenét hallgatnak az emósok? – kérdezte a lehető legprosztóbb módon a magasabb, mire a srác kivette füleiből a fülhallgatókat, majd kissé megköszörülve torkát, válaszolt.

- ♫Do you remember me? I killed your family♫ – Azt hittem ott dobok egy hátast, de valószínűleg nem csak én volt így ezzel, hanem a suttyó, vérbunkó paraszt gyerek is, aki azt sem tudta, hova nézzen. Sehun tökéletesen, enyhe spanyol akcentussal énekelte el eme két rövidke sort, de olyan hatást ért el vele, ami valószínűleg még az évkönyvekbe is be fog kerülni. Lassan az izomagyú barom is feléledt a döbbenetből, és készült volna behúzni egyet a gothnak, mire én szőke herceg stílusban, odapattantam az idióta köcsög mellé.

- Sungmin! – szóltam hozzá negédesen, mire a kölyök ijedten kapta rám tekintetét. – Szar lenne, ha Mrs. Min megtalálná a speciális cigidet, nem? – suttogtam a gyereknek, ahogy óvatosan átkaroltam vállát.

- Miről beszélsz? – ráncolta homlokát, majd óvatosan közelebb hajolt hozzám. – Neked is kellene egy kis cucc?

- Aish, csak tűnj a picsába, különben a seggedbe tolom fel a cuccodat! – sziszegtem a kelleténél kicsit hangosabban, s vártam arra, hogy az a fogyatékos hülye, végre eltolja a hatalmas seggét az útból.

- Elintéztem volna magam is – szólt Sehun a cipőjét fixírozva, mikor közelebb léptem hozzá. Rám emelte kissé semleges tekintetét, és éreztem, hogy arcomat elöntötte a forróság, ahogy a goth szemeibe néztem.

- Tudom – vontam meg vállamat. – Csak a merész válaszod hallatán, jobb volt nem megkockáztatni, hogy megint betörik az orrod.

- Jogos – mosolyodott el, ahogy lassan megindult a kijárat felé, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy hazamegy, én pedig követtem, mintha a hűséges kutyája lettem volna. Kívülről tuti rohadt szánalmasnak gondoltam volna magam…

- Mellesleg, honnan tudsz ilyen jól spanyol akcentust utánozni? – kérdeztem, ahogy mellé léptem, mire ő mosolyogva megvonta vállait.

- Amerikában még jártam egy mexikói sráccal, és mivel eléggé szarul beszélt angolul, gyakran motyogott nekem valamit az anyanyelvén, amit ugyan nem értettem, de a kiejtését átvettem.

- De ha nem beszélte jól a nyelvet, hogy kommunikáltatok? – tettem fel a naiv kérdésemet, melyre csupán egy pajkos mosolyt kaptam válaszul, amiből már könnyedén kikövetkeztettem, hogy Sehun a srácnál a testbeszédet fontosabbnak tartotta.

- Nem jártunk sokáig.

- Néhány alkalom, egyáltalán nevezhető járásnak? – kérdeztem mosolyogva, mire kaptam egy ütést bordáim közé.

- Ne mondd azt, hogy neked nem voltak rövid kalandjaid?

- Eddig csak azok voltak – húztam keserű mosolyra ajkaimat, ahogy visszatekintettem az elmúlt néhány évem szerelmi életére, amely egyenlő volt a hatalmas nullával. Még a szüzességemet is egy olyan sráccal veszítettem el, akit amúgy le se szarok, és ez a szexen is látványosan meglátszott; nem volt még előtte komoly barátom, és nem is igazán tudtam, hogy kell egy kapcsolatban viselkedni. Voltak elképzeléseim ugyan, de tapasztalatom nem sok.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Vártál a srácra, aki szereti Adam Lambert zenéit? – kérdezte kuncogva, ahogy rám sandított.

- Nem minden meleg szereti a dalait – válaszoltam mosolyogva.

- Volt idő, amikor heterónak hitted magad? – váltott gyorsan témát, kíváncsi érdeklődésével. Homlokomat ráncolva néztem rá hosszasan, majd vonakodva ugyan, de kinyögtem neki valamit.

- Halványan emlékszem arra, amikor egy darabig azt hittem a lányokat szeretem. Eléggé régen volt, talán 3-4 éve lehetett. Csak onnan tudom, hogy voltak efféle gondolataim, hogy a régi naplómba (már maga az is tök buzis, hogy naplót írtam) Adamet mindig Lady Gaga-val shippeltem – meséltem.

- Én is ugyanezt csináltam, olyan tizenhárom éves koromban, annyi különbséggel, hogy akkor már sejtettem, hogy a férfiakat szeretem. Te nem gyanakodtál?

- Kellett volna – nevettem el magam kínosan, mire a fiú is elmosolyodott. Óvatosan rá emeltem pillantásomat, s mikor megláttam azt a kibaszott dögös kisugárzását, szívem szerint ott helyben letepertem volna, de helyette megköszörülve torkomat, gyorsan témát váltottam. – A spanyol akcentus ezek szerint szexi? – Ügyes vagy Lee Hongki, jár neked a Nobel!

- De még mennyire! – olvadozott mellettem a fiú, valószínűleg azért, mert visszaidézte egykori szexpartnerét. – Viszont, csak az angolnál. Ha valaki spanyol akcentussal beszéli a koreait, az rohadtul irritáló tud lenni. Szeretem, ha szépen beszélnek az emberek, olyankor mindig rájövök, hogy jól használják a nyelvüket. – A goth gyerek egy olyan perverz pillantással ajándékozott meg, amibe majdnem belepirultam. Értettem mire gondolt, sajnos túlságosan is.

- Meglepő, hogy ilyen temperamentummal, még nem pasiztál be.

- Honnan tudod, hogy nem? – vonta fel szemöldökét, mire én kissé megijedve kaptam rá tekintetemet.

- Miért? Jársz valakivel?

- Nem – mosolyodott el. – Most forever alone-ban tolom.

- Ennyi volt az amerikai lendületnek? – utaltam ezzel előbb megemlített könnyed kalandjára.

- New York-ban pezseg az élet, ott minden sokkal könnyebben megy, mint bárhol máshol – vonta meg vállait lazán, ahogy kiértünk a főkapun.

- Ott éltél? Baszki, az egy kurva jó hely!

- Voltál már…?

- Egyszer egy nyáron, de azóta is visszavágyom! – lelkesedtem folyamatosan, ahogy a fiú mosolygós arcát fixíroztam, amely iszonyatosan kívánatosan festett.

- Eléggé fasza az tény, de nekem már hiányzott Szöul – szívott bele a kissé hűvös frisslevegőbe, miközben a körülöttünk elhelyezkedő semmit figyelte. – Vártam már, hogy mikor fognak beszólni a stílusomra, és mikor titulálnak emósnak.

- Vannak azért mazochista ösztöneid – jegyeztem meg halkan, mire a kölyök játékosan elmosolyodott, s úgy vonta meg vállait.

- Hiába, mégiscsak goth vagyok!

- Tehát te is így nevezed magad – mértem végig, miközben kimondtam ezt a mondatot, sokkal inkább magamnak, mintsem neki, de ő is tökéletesen hallotta, éppen ezért vonta össze szemöldökét olyan nagy bőszen.

- Tudtommal a szemem sem rossz és nincsenek ilyen látványos önértékelési problémáim. Goth vagyok, nincs mit ezen szépíteni.

- Csak azért mondom, mert eleinte nem tudtam, hogy te is így hívod-e magad, ezért fogalmam sem volt arról, hogy én nevezhetlek-e így… – magyaráztam eléggé hülyén, de szerencsémre a srác értette mit akartam kinyögni.

- Amíg nem aggatsz rám retardált egyben degradáló beceneveket, addig úgy nevezel, ahogy szeretnél. – Erre úgy mondtam volna valami epéset, de nem akartam elrontani az ismeretségünket ilyen korán, így csak ballagtam mellette, egészen addig, míg meg nem torpantam autómnál.

- Elvigyelek? – kérdeztem a jármű felé biccentve, de csupán meglepett pillantásokat kaptam, melyek elsősorban a kocsimra irányultak, szóval igazából nem is én kaptam őket.

- Ez a tied?

- Igen.

- Rich Bitch – motyogta orra alatt, mire a szemöldökeim egészen a Hold pereméig felszaladtak.

- Minek neveztél te engem?

- Semminek – legyintett. – Akkor elviszel?

 Az egész autóút eléggé csendesen telt, csak Sehun navigált időnként, hogy merre vezessem pontosan az autót, de ezt leszámítva kussban ültünk, mint két szűzies kiscsaj, ami mit ne mondjak, kibaszott kínos volt. Muszáj volt valamit bedobnom, különben előbb kezdek el menstruálni, mint hogy Sehun kinyissa a száját és dumálni kezdjen.

- Amúgy mennyiben volt más New York, mint Szöul? Az embereket leszámítva.

- Hát – gondolkozott el egy pillanatra. – Minden olyan klasszikusan Amerika, és a sarkon mindig látni lehetett egy celebet; az elején eléggé menő volt, de egy idő után hozzászoktam. Ja, és voltam Lady Gaga koncerten.

- Anyád! – pillantottam rá egy pillanatra, mire hangosan felnevetett, valószínűleg boldogította, hogy a köcsögje elmehetett annak az Istennőnek a fellépésére, én pedig nem tudtam. Ezt nevezem méretes kibaszásnak. – Mondd, hogy nem az első sorban voltál…

- De igen! Még közeli képem is van róla – dugta orrom elé telefonját egy piros lámpánál, s akkor megfigyelhettem Lady Gaga kissé már kifáradt, de még így is tökéletes valóját, ahogy éppen belemosolyog Sehun telefonjának kamerájába. Az ilyen nők láttán gondolkodom el azon, tényleg meleg vagyok-e, de aztán ránézek egy Sehun féle fiúra, aztán rájövök, hogy homokosabb vagyok a tengerpartnál is.

- Nem ér ezzel felvágni.

- Nekem nincs kocsim, csak egy original Lady Gaga képem, bocsi – mosolyodott el gonoszul, amelyre csak szemeimet megforgatva elmosolyodtam, miközben annál a háznál lassítottam, aminél Sehun intett. Egy viszonylag kicsi, ám rendkívül hangulatos kertes ház elé parkoltam, melynek mélyvörös falai olyasfajta eleganciát és bájt sugalltak, ami egyáltalán nem illett ahhoz a goth gyerekhez, akinek hazaszállítottam a formás kis seggét. A fiú kicsatolta övét, majd várakozóan rám emelte tekintetét.

- Köszi a fuvart – mondta, elvégre mi mást mondhatott még volna? Ennyi tökéletesen elég volt tőle, így egy mosoly kíséretében válaszoltam neki.

- Nincs mit.

- Akkor holnap?

- Holnap.

 Ezek után valamennyire könnyebben ment kettőnk között ez az ismerkedés dolog: Mivel mellettem ült, így evidens volt, hogy folyamatosan együtt töltöttük az iskolában az időnket, és sok esetben még a tanórákat is végigdumáltuk, kivéve a törit, mert azon mindenki úgy körmölt, hogy sokak ínhüvelygyulladással mentek haza. Hogy bírt a tanár annyit beszélni, a mai napig nem vagyok képes felfogni… A lényeg annyi, hogy Sehunnal volt egyfajta hangosan meg nem beszélt rendszerünk; állandóan beszélgettünk, angolon én tanultam ő pedig ki tudja mit csinált, és mindennap suli után hazavittem őt. Monotonnak hangozhat ez az egész, de egyáltalán nem volt az. Élveztem ezeket a napokat, eléggé megismertem a fiút, bár olyan mélyen azért nem filozofáltunk egymásról, de majdnem mindenről beszélgettünk. Jó fej volt, kissé furcsa humorral, viszont alapjáraton szerethető srácként lehetett rá gondolni, annak ellenére, hogy goth volt.

 Egyik délután, amikor épp a boxomból pakoltam ki a könyveimet, ironikus módon pont Sehun lépett mellém, természetesen tisztes távolból kémlelve a szekrényajtót, a kellemetlen találkozásunk óta viszolyog mindentől, ami nyílik. Mosolyogva üdvözöltem a fiút, aki akkor valamiért rohadtul zavarban volt; kissé dadogott, nem tartott a szemkontaktust, tördelte ujjait, és olyan halkan motyogott, hogy azt akkor se hallottam volna, ha hallókészülékkel hajolok az arcába. Úgy nézett ki, mint egy szégyenlős, szűz rajongócsaj, akinek nehezére esne akár egy pappal is beszélnie, mert férfi volt és nem olyan apáca, mint ő. Félretéve a rendkívül éles hasonlataimat, kissé aggódó szemekkel vizslattam a fiatalabbat, aki nagy kínok és szenvedéseket árán, végre sikeresen kinyögte mondatát.

- Hongki… – nyelt egyet, majd nagy nehezen a szemeimbe nézett. – Elhívhatlak egy randira? – Azt hittem ott helyben lebaszok neki egy keringőt örömömben! Egész ismeretségünk alatt azon agyaltam, mikor hívhatnám már el valahova, erre még ő teszi meg az első lépést. Tehát ilyen érzés, amikor randira hívnak… Hm, meg kell mondanom, eléggé fasza.

- Hova? – kérdeztem kíváncsian, megpróbálva elrejteni kaján vigyoromat.

- Gondoltam mehetnénk temetőbe… – Akkorára kerekedtek szemeim, hogy azt elmondani képtelenség lenne, hát még úgy, hogy valójában nem is láttam magamat. Totálisan lefagyva makogtam magam előtt perceken keresztül, miközben a fejemben egy hang így visítozott: „Trú emó veszély! Menekülj Hongki, a sátán fogja felfalni a lelkedet, ha elmész vele!”.

- Hát… jó… menjünk…