Üzemeltető: Blogger.

„Just be glad, hyung!” (KrisHun)

by - 22:00





 A város szélén szomorkásan ácsorgó objektumot beterítette a hideg, nyirkos eső érdes cseppjei, melyek elnyomottá s kedvtelenné tették az embert. Az intézmény bejáratánál található, néhány fokos lépcső tetején, csurom vizesen üldögélt egy igen nagyra megnőtt tinédzser. Könyökeit térdein pihentette, míg állát kényelmesen tenyerébe mélyesztette, hagyva, hogy a fagyos nedvesség borítsa be egész testét. Lógó orral, teljesen figyelmen kívül hagyva az átázott ruháit, kókadtan ült az ajtó előtt, mintha semmi dolga nem akadt volna a világban.
 Arca ugyan kifejezéstelen volt, de elméjében milliónyi kérdés zakatolt, melyeket az égvilágon senkinek nem tudott feltenni. Bár, gondolatai inkább költőiek voltak, mintsem komolyan megvitathatóak, mégis találnia kellett valakit, akinek kiönthette a szívét. Sokan azt hitték, egy végzős gimnazista csak az érettségi miatt aggódhatott; holott ez korántsem volt így, főleg nem Kris esetében – mert így hívták a magas kamaszt.
 A szőkeség tudta, hogy nem kellett volna olyan apróságokon fennakadnia, mint az osztálytársai állandó pattogása a szalagavató és a bankett szervezése miatt, de egyszerűen idegesítette, hogy minden áldott nap erről kellett beszélniük. Illetve, a dekoratív fiú csupán hallgatta társai kisebb vitáit az esetről, azt kívánva magában, legyen már vége ennek a tanévnek.
 Természetesen nem ez volt az, ami révén hagyta, hogy a kedvenc felsőjét eláztassa az őszi eső ereje. Akadt egy kisebb – azaz hatalmas – problémája a szalagavatóval: nem volt kivel mennie. Illetve, tódultak a jelentkezők, elvégre Kris egy népszerű fiúnak számított gimnáziumában, csupán az volt a gond, hogy őt nem érdekelték az érte rajongó lányok. Persze, szépnek és aranyosnak tartotta sokukat, de kifejezetten egyikkőjük sem nyerte el a tetszését úgy… Egy valakivel ellentétben. De ezt a valakit nem állt módjában megkérni arra, hogy legyen a párja a szalagavatón: az nem lett volna helyénvaló.
 Ahogy magában sóhajtozott, hirtelen kinyílt a mögötte pihenő nyílászáró, s egy hozzá hasonlóan magas alak lépett ki rajta, sötétkék esernyővel a kezében. Ahogy a fiatalabb kamasz észrevette iskolatársát, csurom vizesen a lépcsőn ülni, gondolkodás nélkül állt mögé, feje fölé tartva a kezei közt pihenő eszközt. Kris meglepetten konstatálta, hogy már nem esett hajára a hideg víz, így kíváncsian felpillantott, Oh Sehun barna szemeivel találva szembe magát.
- Halihó hyung! – csiripelt az alsóbb éves, kedves mosollyal ajándékozva meg a másikat. A szőkeség orcáján hirtelen pírfoltok jelentek meg, melyeket sápadt bőre szerencsére jól leplezett.
- Szia – köszönt nagy nehezen, majd visszafordult eredeti irányába.
- Miért ülsz itt egyedül? – pislogott nagyokat Sehun, kissé naivan lépve Kris mellé, óvatosan leülve ugyanarra a nedves lépcsőfokra.
- Csak – morgott az idősebb, pontosan tudva, hogy ez a fajta viselkedés, még tőle is szánalmas volt. De pont Sehunnak kellett volna kiöntenie a szívét? Pont neki, aki igazából a problémát okozta?
- És miért vagy ilyen elkent? – érdeklődött aranyosan a szintén szőkefürtös fiú, ugyanolyan ártatlanul, mint a bunkó válasz előtt. A kínai kamasznak már lassan bűntudata volt, hogy egy ennyire jószívű emberrel, hogy bírt egyáltalán ilyen hangnemet megütni.
- Nem igazán – köszörülte meg torkát – szeretnék erről beszélni.
- Biztos? Lehet, tudnék segíteni.
- Nem hiszem, Sehun – mosolyodott el Kris is végre, egy rövid időre az iskolatársára meredve. Sehun arca gyönyörűen szimmetrikus volt, rendkívül bájos kisugárzással koronázva meg az amúgy lágy, mégis férfias vonásokat, amiket Kris annyira szeretett.
- De, biztos vagyok benne, hyung – kuncogott, fejét az idősebb vállára hajtva. – Csak mondd el, mi bánt!
- Jól van – adta be derekát a másik, halk sóhajt hallatva magából. – Az a helyzet… hogy nem tudom… kit hívjak el a szalagavatóra. Illetve, nincs nagyon kivel mennem – bökte ki a baja lényegét, miközben erősen cipője orrát fixírozta, nem merve Sehunra pillantani.
- Csak ennyi? – nézett nagyra kerekedett íriszekkel a másik, mielőtt még hangosan elnevette volna magát. – Jaj hyung, ha tényleg csupán ennyiről van szó, akkor majd én elmegyek veled!
- Megtennéd? – kapta fel fejét Kris, reménykedve Sehunra pillantva.
- Hát persze! – mosolygott szélesen, átölelve a korosabbat, melegséggel töltve meg a hideg légkört. – Csak örülj, hyung!

 S bár Kris nem mutatta ki, életének egyik legnagyobb kívánsága teljesült ezzel; és nagyon is örült neki…

You May Also Like

8 megjegyzés

  1. Szia^^
    Juuuuj KrisHun<3
    Ez...ez valami gyonyoru lett^^ Olyan aranyos^^
    Mar nagyon ehes voltam egy kis KrisHunra,es ez most nagyon jol eset a kis szivemnek,foleg igy munka elott^^
    Bar a Limbo kisse megsiratot,de ez karpotolja^^
    Koszonom,hogy olvashatam<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, KrisHun ^^ ♥
      Köszönöm szépen, igyekeztem, hogy jól sikerüljön ^3^
      Na, ennek tényleg igazán örülök ^^ Bevallom, már nekem is hiányzott a páros, így jólesett, ismét velük írni :3
      Hát igen, a Limbo... az egy másik tészta :D
      Köszönöm, hogy írtál ^^
      Noel ♥

      Törlés
  2. Sziaa.~

    De örülök, hogy szembejött velem a másik profilomon ez a poszt. ._." Sajnos nem sok lehetőségem van mostanság neten olvasni, meg hát nem is igazán van mit, de ezzel kellemes estét varázsoltál nekem - főleg, hogy hangulatingadozásban gazdag napom volt.
    Bevallom, pont ma ígértem meg barátnőmnek, hogy összírom neki ezt a két lelket, így nagyon megörültem, hogy velük frissítettél legutóbb (meg is fogom jelölni a posztban, remélem, ez nem gond).:')
    Nekem nagyon fura volt ilyen hangvételű írást olvasnom tőled, de nem tagadom, ez sokkal jobban tetszik, nagyon szépen fogalmazol, könnyed és mégis megvan benne az a kis plusz, ami az írásaidat pecsételi meg - noelstyle pls. Nem stílusidegen, még ha nem is megszokott nyers szlenggel dúsított műt adtál ki a kezeid közül. Remélem, gyakran frissítesz majd ilyesfajta formában, örömmel olvasnám őket.:3
    Köszönöm!

    Sumire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Nos, örülök, ha kellemessé tettem ezzel az estédet ^^
      Helyes, írd is össze ezeket a gyöngyvirágokat, ők igazán passzentosan mutatnak egymás mellett ^^ (Én már csak tudom :D ). (Egyáltalán nem baj, hogy megjelölted ^^)
      Bevallom véleményolvasás közben kissé ráncoltam itt a homlokomat, mivel nem ez az első fluff, amit kiadtam a kezeim közül, ezen a blogon azért akadnak még ehhez hasonló cukormázas novellák - bár tény, nem ebben utazom főként :D Ami furcsa, mert én szeretek ilyeneket írni, nem áll tőlem annyira távol, mint ahogy azt sokan gondolnák, valahogy mégsem visz rá a lélek, hogy gyakran írjak ilyeneket. Bár jelenleg kapásból még kettő novellát fel tudnék sorolni, amik legalább ennyire aranyosak (És mindkettő SugaKook, hát behalok magamon XD). Mondjuk hosszútávon, több fejezetes ficik esetében biztosan nem tudnék ilyen szépen és aranyosan fogalmazni... ilyen viszonylatokban gondolkodva, tényleg távol áll tőlem ez a stílus :D Mindenesetre örülök, hogy tetszett, és szerintem fogok még ehhez hasonlókat írni ^^

      Noel ♥

      Törlés
    2. Haha, az a helyzet, hogy én teljes mértékig a fogalmazásodra céloztam, nem pedig az egyperces műfajára, hiszen én erőszeretettel helyezek előtérbe más műfajokat, de meglepett az, hogy írtál már máskor is fluffot, hiszen velem szembe ez nem jött. Ám továbbolvasva rájöttem, miért nem, s teljesen egyértelmű, hogy a páros miatt.:c Sajnos vagy nem sajnos, én még mindig nem tudok bts fanfictionöket olvasni, na de én tényleg csak a fogalmazásodra értettem, hiszen ez tényleg merőben más volt, mint amiket eddig olvastam. Sokkal letisztultabb.:)
      Szóval... Ez csak ilyen utómagyarázat, miért nem olvastam tőled még fluffot, még ha nem is lett volna rá szükség, inkább tisztáztam.:D
      És örülök, ha később is írsz majd hasonlókat!

      Sumire

      Törlés
    3. Minden meg lett magyarázva ;) Hát hiába, ahogy öregszem, a írásom is letisztultabb lesz, ez tény és való :D (Na mintha, annyira öreg lennék, de másfél év alatt remélhetőleg az ember eljut A-ból B-be :D). Teljesen megértelek, én sem nagyon tudok BTS fanficiket olvasni, mondjuk onnan nem is shippelek olyan sok mindenkit, mint pl az EXO-ban :D Ennek ellenére szeretek velük írni, hát egyem meg a logikámat XD
      Amúgy vicces volt, hogy pont erre mondtad azt, hogy letisztult, mert tényleg csak egy fél órás összedobás volt XD (Ahhoz képest, hogy máskor napokig tudok írni valamit).
      Fogok még fluffokat írni, csak éppen nem tudom, mikor :D

      Noel ♥

      Törlés
  3. Sziia~.

    Nem kifejezetten követem a munkásságod, hisz' az általad képviselt stílusnak nem én vagyok a célközönsége, de ez az írásod kifejezetten pozitív csalódást okozott.(:
    Nagyon szép, választékos megfogalmazás volt, még is könnyen olvasható, aranyos mondanivalóval.
    Maga a páros is adott hozzá egy kis pluszt számomra, minek okát Sumire fentebb említette.(:
    Remélem a jövőben is felbukkan majd nálad egy-két ilyen történet, köszönöm, hogy olvashattam.(:

    Ai

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^

      Igen, ezt tapasztaltam (eddig nem nagyon láttalak nálam), annak viszont örülök, hogy ez az írásom tetszett ^^
      Köszönöm szépen, ebben az esetben tényleg célom volt, csak az aranyosságra koncentrálni.
      Igen-igen, ezt nem csodálom, a KrisHun nekem a szívem csücske :3
      Biztosan fel fog, elvégre szeretek ilyeneket írni, csak ritkán van rá kapacitásom :D
      Köszönöm, hogy írtál ^^

      Noel ♥

      Törlés